Az Európai Bizottság Innovációs Radar programja „piacra kész” fejlettségi szintűnek minősítette a szegedi Pharmacoidea Kft. Alzheimer-kór korai felismerését célzó fejlesztését – közölte a társaság. A bizottság a fejlesztés piacteremtési lehetőségét egyúttal „nagyon magasnak” értékelte – írta a hvg.hu.
A cég célja egy olyan véralapú diagnosztikai eljárás továbbfejlesztése, amely a Syndecan-3 biomarker mérésén keresztül hozzájárulhat az Alzheimer-kórhoz kapcsolódó kóros folyamatok korábbi felismeréséhez és a fokozott kockázatú betegek azonosításához.
A projektben a vállalat mellett
- a Szegedi Tudományegyetem,
- a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és
- a Lissé Kft. vett részt.
A kutatások a cukoranyagcsere zavarai és a neurodegeneráció közötti molekuláris kapcsolatok feltárására, valamint az eredmények diagnosztikai, terápiás és megelőzési célú hasznosítására irányultak.
A Syndecan-3-alapú vérbiomarker fejlesztése jelenleg az Európai Unió Horizont Európa programjából finanszírozott PREDICTOM projektben folytatódik. A nemzetközi kutatási program célja olyan széles körben alkalmazható és költséghatékony módszerek fejlesztése, amelyek elősegíthetik az Alzheimer-kór és más demenciák kockázatának korai felismerését.
Az Európai Bizottság értékelése szerint a fejlesztés következő fő feladatai a piacra lépés előkészítése, a szükséges tőke biztosítása és a piaci lehetőségek bővítése.