Azt írták: a 40 éves olasz férfi szeptember 18-án mikrobusszal haladt az M7-es autópályán, amikor rendőrjárőrök követni kezdték a Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának információi alapján. A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, Zamárdinál lehajtott a sztrádáról, majd a városban az utasaival együtt gyalogosan próbált elmenekülni – tették hozzá.
A sofőr és az illegális bevándorlók felkutatásába polgárőrök is bekapcsolódtak: drónt használva adtak pontos iránymutatást a rendőröknek. A járművezetőt embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, a magukat bangladesi és pakisztáni állampolgárnak valló, magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudó embereket átkísérték Tompánál, az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény kapuján – jegyezték meg.
A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy az embercsempészés bűntett alapesetben egytől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.