Véresnek tűnő lepedőkkel tiltakoztak a Képzőművészeti egyetem diákjai tavaly novemberben, miután kiderült, hogy a bíróság felmentette a szexuális kényszerítéssel vádolt hallgatót társukat. A vád szerint 2021-ben az egyetem kollégiumának egyik hallgatója rosszul érezte magát, ezért az egyetemi buli helyett a szobájában maradt és a diáktársától kért fájdalomcsillapítót. Később azt mondta neki, hogy még sincs rá szüksége, a férfi ennek ellenére a nő szobájába ment a buli után és megerőszakolta.
„A sértett félig még aludt, másrészt – mint az oly sok sértett esetében előfordul – teljesen lefagyott, ezért üvölteni, fizikai ellenállást tanúsítani nem volt képes” – nyilatkozta tavaly novemberben Mérő Vera jogvédő. Kitért arra is, hogy a felmentő ítéletet a bíróság azzal indokolta, hogy nem volt egyértelmű a sértett ellenkezése. „A beleegyezés fogalma nem szerepel a magyar jogrendben, ami értelmezhető egyes ügyészi vagy bírói gyakorlatban úgy, hogy ha nem rúgott, karmolt sikított, akkor igazából nem tanúsított ellenállást, és az, hogy valaki nem egyezik bele kifejezetten az aktusba, az még nem erőszak. Ez egy elemi tévedés” – húzta alá.
Először a Fővárosi Főügyészség tudomásul vette a felmentő ítéletet, később azonban felülvizsgálati indítvány nyújtottak be a Kúriának. Ott a jogerős ítéltette hatályon kívül helyezték, és az eljáró bíróságot új eljárásra utasították, mert úgy látták: az elsőfokú ítélet alapján a szexuális erőszak bűntettének megállapítása is lehetséges.
Az áldozat védője üdvözölte a döntést. „A cselekmény azon részét, amikor már az alvó sértettel kezdett közösülni a vádlott, ezt nem értékelte kellőképpen az elsőfokú bíróság. Miközben valójában egy védekezésre képtelen személy ellen elkövetett cselekmény történt” – nyilatkozta Keviczki István ügyvéd, aki szerint az, hogy végül a Kúriához került az ügy, csak a közvélemény nyomásának köszönhető, az ügyészség ezért lépett.
Tudomásul vették az elsőfokú ítéletet, csak olyan közfelháborodás alakult ki, hogy végül úgy ítélték meg, felül kellene értékelniük az álláspontjukat.
Korábban petíció is indult, hogy a hasonló eseteket ne csak akkor minősítsék szexuális erőszaknak, ha az áldozat látványosan tiltakozik. A Büntető törvénykönyv esetleges módosításáról az RTL kérdezte az Igazságügyi Minisztériumot, a tárca türelmet kért a válaszadást illetően.
(Nyitóképünk illusztráció.)