Hegedűs Zsolt tájékoztatása szerint a vizsgálatot az Országos Kórházi Főigazgatóság, valamint a fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkárság végzi. Egyértelművé tette, hogy az eljárás nem a megjelent sajtóhírek nyomán indult, és a sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben nem született döntés az intézet vezetését illetően.
A tárcavezető közölte azt is, hogy telefonon egyeztetett Dank Magdolna főigazgatóval, akivel egyetértettek abban, hogy
a vizsgálat ideje alatt is a legfontosabb feladat a betegellátás zavartalanságának, az intézmény stabil működésének és a betegek biztonságának megőrzése.
A főigazgató arról biztosította a tárcavezetőt, hogy az intézet vezetése és munkatársai készségesen együttműködnek a vizsgálat lefolytatásában, és minden szükséges információt a vizsgáló szervek rendelkezésére bocsátanak – olvasható a miniszter Facebook-bejegyzésben.
A miniszter hangsúlyozta: a vizsgálatnak minden felmerült körülményre ki kell terjednie, és annak korrekt, elfogulatlan, kizárólag a tényekre alapozott módon kell lezajlania. Hozzátette, senkit nem lehet előzetesen sem felmenteni, sem elmarasztalni, a következtetéseket csak a vizsgálat lezárását követően lehet levonni.
A minisztérium a vizsgálat eredményéről a tények birtokában tájékoztatni fogja a nyilvánosságot, és szükség esetén beszámol a megtett intézkedésekről is – írta a miniszter.
Az eLitMed egészségügyi portál nemrég arról írt, hogy az intézményben az állami és magánegészségügyi szolgáltatások tiltott összefonódásaira és más rendszerszintű visszaélésekre kerülhetett sor.