A közelmúltban több kerületi polgármester a leromlott közbiztonság miatt a budapesti rendőrfőkapitányhoz és a belügyminiszterhez fordult. Igazodva a belügyminiszter által a rendőrség számára elrendelt 30 napos fokozott szolgálathoz, a rendészeti államtitkár felkérte a polgárőröket, hogy segítsenek be a rendőröknek – mondta az InfoRádióban az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnöke.
Bakonyi Ágnes hangsúlyozta, hogy ennek keretében
kijelöltek hét vármegyét, amelyek közel vannak Budapesthez, ide várják úgynevezett vendégpolgárőr szolgálatra a vidéki kollégákat.
A sajtófőnök elmondása szerint ez több szempontból is hasznos. Egyrészt látványosan tudnak megjelenni Budapest utcáin, sokkal jobban tudják segíteni a rendőrség munkáját jelzésadásokkal, akár felderítési munkával, és nem utolsó sorban ők maguk is megtapasztalhatják, hogy mennyire más a fővárosban szolgálatot ellátni, mint mondjuk vidéken egy kisvárosban vagy egy faluban.
Bakonyi Ágnes elmondta azt is, hogy a Fővárosi Hétvégi Vendégszolgálatra két lépcsőben, augusztus 7– 20, valamint augusztus 21. és szeptember 20. között várják elsősorban a Budapesthez közeli megyékből a polgárőröket, de a program nyitott az ország bármely egyesületéből lehet jelentkezni.
Bakonyi Ágnes szerint
szívesen jönnek a vidéki kollégák, és a rendőrség is szívesen veszi, hogy ők is többen vannak kint az utcán.
A polgárőrség célja az, hogy a Budapesten élőknek és a Budapestre látogatóknak is növeljék a szubjektív biztonságérzetét.
„Tudom, hogy sokan mondják, hogy a polgárőröknek nincs intézkedési jogköre. Ez valóban így van, de bűnmegelőzési szempontból mindenképpen jó, hogy már a jelenlétünkkel visszatartó erőt adhatunk. Sőt arra is, hogy jelzésadással, vagy felderítéssel éljünk a rendőrség felé” – fogalmazott Bakonyi Ágnes.
A cikk Kalapos Mihály interjúja alapján készült.