Az MKIF egy újabb baleset tanulságaira hívja fel a figyelmet. Az ütközést még július végén rögzítette az egyik forgalomfigyelő kamerájuk az M30-as autópályán, Miskolc térségében. Egy enyhén balra ívelő kanyarban egy autó a belső sávból a külsőbe sodródott és az ott szabályosan közlekedő kamionnak ütközött. Ám a baj itt nem ért véget, mert az autó összeakadt a kamionnal, utóbbi sofőre a jármű méretéből adódóan nem észlelte azonnal a balesetet, emiatt haladhatott tovább úgy, hogy közben maga után vonszolta a járművet.
Az eset során egy ember súlyos, egy pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
„Nem tudjuk elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy a vezetéshez szükséges információk 90 százalékát a szemünkkel szerezzük be! Egy pillanatnyi figyelemelterelés is súlyos balesethez vezethet!” – figyelmeztet az MKIF.
Egészen hajmeresztő adatokat is megosztottak a videó mellett:
- 10 sofőrből átlagban 8 a vezetés mellett valami mást is csinál menet közben (cigarettázás, evés, ivás, pakolás, de akár a táj is elvonhatja a vezető figyelmét).
- A vezetés közbeni figyelmetlenség nagy részét a telefonozás okozza!
- - Egy rövid üzenet elolvasása alatt akár 500 métert is megtehet a jármű – ez olyan, mintha fél kilométert letakart szemmel vezetnénk!
És végül a kamerafelvétel: