Vitézy Dávid a MÁV vezetőivel közösen folytatott általa érdeminek és előremutatónak ítélt tárgyalást. A megbeszélés célja az volt, hogy a Dunakeszi Járműjavító által Egyiptomba gyártott kocsik szállításának leállása után megtalálják azt a „jövőképet és kiutat”, amely nemcsak az egyiptomi utasoknak jó, hanem összhangban van a magyar adófizetők érdekével is.
„Azért utaztam Egyiptomba, hogy megoldást találjunk arra az előző kormánytól megörökölt kudarcra, amelyet az egyiptomi vasúti kocsik összeomlott üzlete és az ennek nyomán földbe állt Dunakeszi Járműjavító jelent” – fogalmazott a miniszter.
Értékelése szerint a magyar közszolgáltatásokat is veszélyeztette már a Dunakeszi Járműjavító fizetésképtelensége, miközben ott állnak tucatszám a félig elkészült egyiptomi kocsik az egész projekt összeomlása miatt. Az orosz fél kiszállása után csak az előző kormányhoz közeli üzletemberek jártak jól, miközben végül gyakorlatilag csődbe vitték a járműjavítót – jegyezte meg.
Emlékeztetett: az előző kormány oroszoknak privatizálta a járműjavítót, majd az oroszok az Ukrajna elleni agresszió miatt kiszorultak, végül a korábbi kormányhoz közeli üzleti körök az egész vállalatot csődbe vitték.
„Mi állami tulajdonban újraindítottuk, és most azon dolgozunk, hogy újra talpra is állítsuk a Dunakeszi Járműjavítót. Nem lesz könnyű” – jelezte.
Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy a Dunakeszi Járműjavító nem egyszerűen egy újabb ipari üzem: a magyar vasút egyik legfontosabb járműjavító bázisa, ahol a MÁV InterCity- és nemzetközi kocsijainak karbantartása és fővizsgáztatása is zajlik. Tavaly fizetésképtelenné vált a cég, ennek következményeit pedig az utasok is érezhették: az elmaradt és megkésett fővizsgák is hozzájárultak ahhoz, hogy egy ideig nem volt elegendő üzemképes kocsi a magyar vasúton.
Felidézte azt is, hogy a MÁV megvette a felszámolás során a Dunakeszi Járműjavítót, azóta újraindították és felpörgették a MÁV IC-kocsik fővizsgáztatását is. A csaknem 800 embernek munkát adó üzem teljes talpra állítása azonban nem megy egyik napról a másikra. Ehhez az előző kormánytól örökölt egyiptomi ügyet először rendezni kell – hangsúlyozta.
„A feladat nehéz: egy veszteséges üzletet kellene talpra állítani vagy lezárni úgy, hogy a 20. századi Ganz-örökség nyomán a magyar vasúti járműgyártásba vetett egyiptomi bizalmat ne veszítsük el. Ezen dolgozunk, de sok tárgyalási kör van még előttünk” – értékelt Vitézy Dávid.