Az újdörögdi kézigránát baleset ügyében az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntető határozat ellen bejelentett panaszt a főügyészség elutasította. A panaszt elutasító határozat közlésétől számított két hónapon belül a sértett – jogi képviselője útján – pótmagánvádlóként léphet fel.
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folytatott büntetőeljárást.
A sértetti képviselő a határozat ellen bejelentett panaszában a bekövetkezett balesetre alapozva megkérdőjelezte a programban résztvevők – így a sértett – kiképzésének, felkészítésének alaposságát, szabályosságát, másrészt az „Adaptív Védelem” program indokoltságát, vitatta annak alkalmasságát, utalva arra, hogy az ügyészség határozata ezen kérdésekre nem adott választ.
A panaszban előadottakkal szemben megállapítható, hogy a regionális nyomozó ügyészség kellő alapossággal vizsgálta az eszközhasználattal és a kiképzéssel kapcsolatos szakmai szabályok betartását. Az ennek során
feltárt szabályszegések és a bekövetkezett baleset között – a törvény által megkívánt büntetőjogi felelősséget megalapozó – közvetlen ok-okozati összefüggés nincs.
Az „Adaptív Védelem” (államigazgatásban dolgozók alap katonai felkészítése érdekében indított önkéntes) program indokoltságnak megítélése nem az ügyészség feladata 0 írják, hozzátéve: ezzel összefüggésben a regionális nyomozó ügyészség a határozatában helyesen utalt arra, hogy büntetőjogi relevanciája annak van, hogy
nem önmagában a program léte, az ismeretszerző képzés alapkiképzéssé emelése okozta közvetlenül a gránát felrobbanását, hanem a sértett – a határozatban részletesen ismertetett – önhibáján kívüli fegyverkezelési hibája.
A benyújtott panaszra tekintettel a Központi Nyomozó Főügyészség megvizsgálta a büntetőügy iratait, amely alapján megállapította, hogy a regionális nyomozó ügyészség a tényállást kellő mértékben felderítette és nincs olyan eljárási cselekmény, amelynek elvégzése az ügyben további érdemi bizonyíték beszerzéséhez vezetne. Továbbá helyesen jutott arra a következtetésre, hogy nincs olyan személy, akivel szemben bűncselekmény megalapozott gyanúja megállapítható lenne, ezért az eljárás megszüntetéséről helyesen döntött, így a határozat hatályon kívül helyezésének nincs helye.
A panaszos maga sem hivatkozott konkrét személy büntetőjogi felelősségére és új, a nyomozó ügyészség által az eljárás során nem vizsgált, illetve nem értékelt tényre, adatra.
A regionális nyomozó ügyészség a nyomozás során feltárt hiányosságokat és szabályszegéseket szignalizáció keretében jelezte a Honvéd Vezérkar Főnöke felé, annak érdekében, hogy a megállapított mulasztások orvoslásához, illetve az újabb tragédiák megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket megtegye.
Az ügyészségi nyomozás – többek között – a következő hiányosságokat és szabályszegéseket tárta fel:
- A kiképzendők és a katonák között büntetőjogi értelemben vett alá-fölé rendeltségi viszony nem jött létre, ezért nem lehetett a katonai bűncselekmények köréből az elöljárói bűncselekményeket megállapítani.
- A képzés során használt kiképzési tervek, szabályok katonáknak készültek. Nem készült olyan oktatási tematika, amely az oktatási anyagot és a módszereket a nem katona kiképzendőkhöz alakította volna.
- A dobató katonák számára nem volt felkészítés arra, hogy pontosan milyen feladataik vannak a dobatás során, mit, mikor, hogyan kell végrehajtaniuk.
- A dobatásra ezen felül sem volt kidolgozott egységes szabályrendszer.
- A képzésen a kiképzendők gyakorló gránáttal dobtak, ún. éles-gyakorló gránáttal nem. Ez utóbbi alkalmas lett volna annak megtapasztalására, hogy a sasszeg kihúzása után a biztosító kar leválik (bár ezen változat alkalmazása nem volt kötelező).
- Az előírások szerint éles kézigránátdobás esetén dobógyakorlat-vezető csak tiszt vagy altiszt lehetett volna, ez itt nem teljesült.
- Az előírások szerint az éles kézigránátdobásból ki kell zárni azt, aki 25 méternél közelebb dobta a gyakorló, vagy éles kézigránátot, ez itt nem teljesült.
A baleset közvetlen oka tehát a nem megfelelő kézigránát kezelés (a biztosítókar felengedése) volt, ugyanakkor számos – a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából jelentőséggel nem bíró – hiányosságot állapított meg az ügyészségi vizsgálat
mind a képzéshez kapcsolódó szabályozás, mind a gyakorlati megvalósítás terén. Az ügyészség az ügy kivizsgálásához kért iratokat a büntetőeljárási törvény rendelkezései alapján a Honvéd Vezérkar rendelkezésre bocsátotta – olvasható az ugyeszseg.hu-n.
Az ügyészség hangsúlyozza, hogy a büntetőjogi felelősség kizárása nem jelenti egyben a fegyelmi, polgári jogi, erkölcsi felelősség elvetését, ezek tisztázása azonban nem a nyomozás feladata.