Nyitókép: Matyas Levente Sipos/Getty Images

A Balaton alacsony vízállása sem fedi fel könnyen a tó legnagyobb titkait

Infostart
2026. július 23. 05:08
A Balaton mélye ma is számos repülőroncsot rejthet, ám ezek pontos felkutatásához korszerű műszeres vizsgálatokra lenne szükség.

A Somogyi Hírlap felidézte, hogy 1994 őszén kiemelték a tóban lezuhant Pe–2-es szovjet vadászbombázó maradványait – részletes fotósorozaton örökítették meg a műveletet –, a mederben azonban a szakértők szerint további roncsok is lehetnek.

Légrádi Lajos, a zsámbéki Repülésrégészeti Kiállítás vezetője szerint a Balaton rossz látási viszonyai és a felkavart iszap miatt a jelenlegi alacsony vízállás sem könnyíti meg a kutatást. Úgy véli, biztosan maradtak még repülőgéproncsok a tóban, mivel a háború után ugyan a felszínről és a sekélyebb részekről eltávolították a fémdarabokat, a mélyben azonban számos alkatrész maradhatott.

„A háború utáni években a lakosság és a hatóságok alaposan »felporszívózták« a helyszíneket. A fémnek komoly értéke volt, a korai aprópénzeket, a lyukas két- és ötfilléreket is a lezuhant gépek alumínium részeiből verték. Ami kilógott a vízből, azt az 50-es években mind kiszedték” – fogalmazott a lapnak.

A vízbe nagy sebességgel csapódó repülőgépek gyakran darabokra törtek, ezért a roncsok felkutatása sem egyszerű. A szakértő korábban Szigliget környékén egy amerikai B–24 Liberator bombázó maradványai után is kutatott. Medertérképező szonárral több, roncsra utaló anomáliát találtak, a pontos azonosításhoz azonban magnetométeres vizsgálatra lenne szükség.

A roncsok állapotát az idő és a Balaton élővilága is jelentősen befolyásolja. A fából készült repülőgépek nagy része elrohadhatott, a fémek közül pedig előbb a magnézium, majd az alumínium pusztul el. A vándorkagylók különösen károsítják az alumíniumlemezeket, míg az oxigénmentes, mély iszapban elzárt fémdarabok hosszabb ideig fennmaradhatnak.

A sonline.hu terjedelmes cikkéből az is kiderül, hogy ha sikerül is megtalálni valamit, a kiemelés utáni állagmegóvás és tárolás komoly anyagi terhet jelent. A szakember elárulta, a balatoni roncsok iránt érdeklődőknek nem kell sokat várniuk az újabb élményekre. Augusztus 9-én Balatonalmádiban nyílik meg egy új repülésrégészeti kiállítás, amelyet Papp Attila régész szervez.