A vezető szakmai tudásával és feddhetetlenségével hitelesen képes vezetni a közpénz védelmét szolgáló ellenőrző hivatalt, melynek feladata nemcsak a visszaélések feltárása, hanem javaslataival a megelőzésük is.
A miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára június elején mentette fel a KEHI előző elnökét, Gaál Szabolcs Barnát. A Miniszterelnökség közlése emlékeztet: a hivatal az elmúlt évben mindössze egyetlen korrupciógyanús ügyet vizsgált érdemben, és azt mostanáig nem zárta le, pedig a saját megállapításai szerint több milliárd forintnyi közpénzzel kapcsolatos visszaélés gyanúja merült fel.
„Sem a KEHI vezetése, sem az őt felügyelő kormányzat nem vette komolyan a közpénz védelmét. A feltárt szabálytalanságokat – a milliárdos kormányzati forráshiánytól a szabálytalan állami beszerzésekig – rendre az asztalfiókban hagyták, felelőst nem neveztek meg, a pénzt nem hajtották be, következmény nem lett. Ennek a korszaknak vége. Az új hivatal és új elnöke minden aktát újranyit, és kivizsgál minden elfektetett ügyet. Ha a vizsgálat azt mutatja, hogy bárki a beosztásával visszaélt, annak vállalnia kell a következményeket” – olvasható a közleményben.
A nyílt vezetői pályázatra több mint hetvenen jelentkeztek, az erős szakmai mezőnyben volt jogi, közgazdasági, pénzügyi, ellenőrzési, közbeszerzési, számvevőszéki, közigazgatási és vezetői tapasztalattal rendelkező szakember is. Közülük Szeverényi Dávidra azért esett a választás, mert szakmai tudásával és feddhetetlenségével hitelesen képes vezetni a közpénz védelmét szolgáló ellenőrző hivatalt – írta a Miniszterelnökség.
Szeverényi Dávid okleveles közgazdász, pénzügyőr, korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozott, főosztályvezetőként irányította az együttműködést az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF). A Nemzeti Közszolgálati Egyetem óraadó oktatója.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feladata a jövőben a kormányzati közpénzfelhasználás, az állami beruházások és vagyonkezelők vizsgálata, és nemcsak a visszaélések feltárása, hanem javaslataival a megelőzésük is – azoknak a kiskapuknak a bezárása, amelyeken eddig a közpénz kifolyt. Mint írták, „a KEHI mostantól arra szolgál, amire való: a magyar emberek közös pénzének védelmére”.