Nyitókép: Unsplash

Pótvizsgára készülő diákok kapnak segítséget

Infostart / MTI
2026. július 21. 18:56
Pótvizsgára kényszerülő és tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek számára indít felkészítő foglalkozásokat a legszegényebb településeken működő Jelenlét Pontokon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

A karitatív szervezet közölte: a gyermekek tudásszintjéhez igazodó, személyre szóló felkészítő foglalkozásokat tart, hogy a bukások számát, illetve az iskolai lemorzsolódás arányát csökkentse. Az ország 300 legszegényebb kistelepülésén zajló Felzárkózó települések programban 28 civil és egyházi szervezet végez intenzív szociális munkát, ennek részeként 260 helyszínen tanulást segítő foglalkozásokat is tartanak a segítségre szoruló gyermekeknek – írták.

A Jelenlét Pontokon kialakított tanulósarkokban egy év alatt 7500 gyermek fordul meg, akik egyéni segítséget kapnak a számukra nehézséget jelentő feladatok elvégzéséhez, dolgozatra felkészüléshez, vagy egyszerűen csak a szövegértéshez, illetve matematikai feladatokhoz szükséges képességek fejlesztéséhez.

Közölték azt is, hogy az előző évben mintegy 200 gyermek készült fel a pótvizsgára a Jelenlét Pontokon tartott órákon, a legtöbb gyermek 8 és 11 év közötti volt, második osztálytól a hatodikig. A mostani nyári szünetben néhány településen már a vakáció első hetétől zajlanak tanulást segítő alkalmak, július közepétől azonban a Jelenlét Pontok többségén meghirdetik ezeket a foglalkozásokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Máltaisok pótvizsgára készítenek fel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást