Az egyes törvényeknek az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő módosításának kivételes eljárásban lefolytatott összevont vitájában Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter azt mondta, az iskolakezdés nagyon sok családnál nem öröm, inkább félelmet generál a költségek miatt, sokszor választani kell, hogy a család élelmet vagy tanszereket vegyen.
Közölte, a Tisza - ahogy ígérte - az idei tanévkezdés előtt megkezdi a tanévkezdési támogatás folyósítását. Kifejtette, a támogatást két részletben jut el a családokhoz:
- az első részletet, ötvenezer forintot készpénzben fizetik ki augusztus 24-ig,
- a második ötvenezer forintot novemberig utalvány formájában adják oda a családoknak.
A miniszter kijelentette, a Fidesz az elmúlt 16 évben semmit nem tett azért, hogy az iskolába menő gyermekeket támogassa. Az nem támogatás, mondta, hogy a szeptemberi családi pótlékot összevonták az augusztusival és előbb odaadták.
Hangsúlyozta, a Tiszának minden gyermek egyformán értékes.
Kátai-Németh Vilmos ismertetése szerint az iskolakezdési támogatást megkapják
- a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek, akinek a családjában 64 ezer forint alatt van az egy főre jutó jövedelem.
- Megkapják az egyszülős családok is, mert nálunk az egyik legnagyobb a szegénység kockázata;
- megkapják a sajátos nevelési igényű gyermeket,
- a tartósan beteg gyermeket, vagy
- a súlyosan mozgássérült, vagy egyéb fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok
- sorolta a kedvezményezetteket.
Hozzátette, a támogatás jár
- az árváknak,
- a gyermekvédelmi intézményben vagy
- a nevelőszülői hálózatban nevelkedő gyermekeknek,
- a Dobbantó programban, illetve
- az iskolaműhelyben tanuló gyermekeknek is.
Tájékoztatása szerint az iskolakezdési támogatás adómentes lesz, ki lesz vonva a végrehajtás alól.
A tárcavezető közölte, közel 400 ezer gyermekhez jut el a támogatás.
Kőszegi Krisztián (Tisza) szerint Magyarországon még mindig túl sok gyerek sorsa múlik azon, milyen anyagi helyzetben született. A százezer forintos iskolakezdési támogatás nem oldja meg ezt a problémát, csak mérsékli - mutatott rá.
Közölte, célzottan azokat a családokat támogatják, amelyeknek a legnagyobb szükségük van arra. Megjegyezte, a támogatás automatikusan jár, nem kell külön kérvényezni.
Ugyanakkor a gyermek tanítása egész évben folyamatos kiadásokat jelent, ezért úgy tekintenek az iskolakezdési támogatásra, mint egy fontos első lépésre, nem végső megoldásra - jelentette ki.
Azt mondta, olyan támogatásról van szó, amelynek célja, hogy mérsékelje a gyermekszegénységet. Cél az is, hogy a gyermek elvégezze az iskolát, szakmát, érettségit szerezzen - mondta, úgy fogalmazva, a 100 ezer forintos támogatás nem segély, hanem befektetés Magyarország jövőjébe.
Hegedűs Barbara (Fidesz) azt mondta, támogatni fogják a törvényjavaslatot, de azt kérte a kormánypárttól, hogy a konstruktivitás jegyében gondolják át azt.
Jelezte, az előterjesztés célját támogatják, fontosnak tartják, hogy a tanévkezdés előtt minden család megkapja a szükséges segítséget.
Az ellenzéki politikus a támogatás kiosztásának logikáját vitatta, mert szerinte a jogosultak kiválasztása önkényes, esetleges, nem következetesen rászorultságalapú.
Kifogásolta, hogy a Tisza által korábban ígértekhez képest nem 700 ezer, hanem csak 390 ezer gyermek kaphatja meg a támogatást, szerinte ezt ki lehet számolni abból, hogy idén az intézkedés 39 milliárd forintba kerül.
Hegedűs Barbara szerint a támogatásból kiesik például egy minimálbéres, három gyermeket nevelő házaspár, ha más jogcímen nem jogosult arra. Szóvá tette, hogy a többgyermekes családok nem kapnak kiemelt támogatást.
A Fidesz módosító javaslatának megfontolását kérte. Ismertette, legyen egy egyszerű, világos és igazságos iskolakezdési program, alanyi jogon, gyermekenként járjon a támogatás, vagyoni, jövedelmi helyzettől függetlenül. A támogatást egy összegben kapják meg a családok - javasolta.
Nacsa Lőrinc (KDNP) közölte: nem igaz, hogy semmi nem történt az elmúlt 16 évben, az ingyen tankönyveknek köszönhetően sok magyar családnak két-három-négy-öt gyermek után nem kellett a teljes tankönyvcsomagot kifizetni szeptemberben. Ezért szerinte nem érdemes hozzányúlni az ingyenes tankönyvek rendszeréhez.
Emellett a korábbi kormány a többszörösére emelte az ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre fordított költségvetési forrásokat - emlékeztetett, majd szólt a családi adókedvezményről valamint a nevelőszülői ellátmány és illetmény növeléséről is.
A kereszténydemokraták vezérszónoka azt kérdezte a minisztertől, hogy jól "lőtték-e be" a kedvezményezetti kört, hiszen eshetnek bele olyanok is, akik anyagi szempontból nem szorulnak rá a támogatásra, viszont eshetnek ki olyanok, akik rászorultak lennének.
Azt is kifogásolta, hogy miért nem egy összegben kapják meg az érintettek ezt az összeget, majd úgy fogalmazott: most és a jövőben is támogatni fogják azt, hogy segítsék a magyar családokat.
Dúró Dóra (Mi Hazánk) jelezte: támogatják a javaslatot, mert a tanévkezdés sok családnak komoly anyagi terhet jelent. Miközben tankötelezettség van, vannak, akik hitelfelvételre is kényszerülnek tanévkezdéskor - mondta.
Kiemelte, hogy az egyszülős családok közt is van olyan anyagi helyzetű, aki nem szorul rá a támogatásra, de kap, és lehet olyan pár is, ahol mindkét szülő a mediánbér alatt keres, viszont ők nem részesülnek a támogatásból.
Azt is sérelmezte, hogy a nagycsaládosok nem kapnak alanyi jogon támogatást. Ahhoz, hogy demográfiai értelemben bármilyen elmozdulás legyen Magyarországon, az kell, hogy a nagycsaládosokat alanyi jogon illessék meg a kedvezmények - hangsúlyozta.
Az ellenzéki párt vezérszónoka problémásnak nevezte azt is, hogy a juttatás egy részét készpénzben kapják meg a családok, és annak elköltését semmilyen módon nem ellenőrzik.
Több fideszes és a KDNP-s képviselő is - így Németh Balázs (Fidesz) Rétvári Bence (KDNP) és Panyi Miklós (Fidesz) is - a javaslat igazságtalanságát kifogásolta, hangsúlyozva, hogy a jómódú elvált szülők - így például Magyar Péter miniszterelnök is - kaphat iskolakezdési támogatást, miközben a minimálbért kereső kétszülős családok nem. Hegedűs Barbara (Fidesz) közölte: a neki járó támogatást teljes összegét felajánlja a veszprémi családsegítő szolgálat részére.
A Tisza képviselői ezekre a felszólalásokra reagálva az előző kormányok igazságtalan családtámogatási rendszerét kritizálták. Jójárt Erika (Tisza) azt mondta: a családi adókedvezménnyel jelentős támogatást kaptak a milliós keresetűek, míg a munkanélküliek semmit.
Szijjártó Gábor (Tisza) saját kistelepülési háziorvosi praxisából származó tapasztalatait osztotta meg, kiemelve: az iskolakezdési támogatás önmagában nem oldja meg a problémákat, de hozzájárul az iskola kapujában megjelenő esélykülönbségek csökkentéséhez.
Bódis Kriszta (Tisza) cinizmussal vádolta a Fidesz és a KDNP képviselőit, az előző kormányt pedig azzal, hogy bár lett volna lehetősége, nem szakította meg a "szegénység újratermelődésének ördögi körét". Azt ígérte: megnézik milyen hatása lesz az iskolakezdési támogatásnak, és "finomhangolják" majd a szabályozást a következő időszakban.
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője elismerte: nincs olyan rendszer ami tökéletes, de ha a támogatás 90 százalékban a megfelelő helyre jut, akkor az rendben van.
A vita végén az Országgyűlés egyhangúlag megszavazta a javaslatot.