Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Iskolakezdési támogatás: fontos részleteket közölt az adózásról Kármán András pénzügyminiszter

Infostart / MTI
2026. július 4. 13:06
Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni – közölte Kármán András pénzügyminiszter.

Kármán András Facebook-bejegyzésében azt írta: „nagyjából 400 ezer gyermek után” fog járni 100 ezer forint a családoknak. Az intézkedés célja, hogy könnyítse a rászorulók vállán a terhet, amelyet az iskolakezdés jelent a számukra.

„Nemcsak arra vagyok büszke, hogy a Tisza választási kampányban tett vállalását sikerült megvalósítani, hanem arra is, hogy mindezt az előző kormánytól örökölt nehéz költségvetési körülmények között sikerült végrehajtani” – közölte a tárcavezető.

Minden iskolás gyermek jogosult lesz a 100 ezer forintos támogatásra, aki

  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül
  • az emelt összegű családi pótlékban részesülő tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek,
  • a sajátos nevelési igényű gyerekek,
  • a Dobbantó programban és a műhelyiskolai képzésben résztvevő fiatalok, valamint
  • a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek.
  • minden olyan gyermek is megkapja a százezer forintos támogatást, aki egyszülős családban nevelkedik.

A támogatás összege gyermekenként összesen 100 ezer forint. Az első részletet, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja majd a Magyar Államkincstár, a második részlet október végéig utalvány formájában érkezik.