Egy vízibicikliről a Balatonba esett, majd életét vesztette egy 41 kaposvári férfi június 28-án, a déli órákban a siófoki strand előtti vízterületen. Az elhunyt holttestét csütörtökön, a hajnali órákban találták meg.
A férfi kedden egy vízibicikliről esett a vízbe, de már nem emelkedett a felszínre a sonline.hu információi szerint. Eltűnése után hozzátartozói a közösségi médiában is folyamatosan megosztották az őt kereső felhívásokat, bízva abban, hogy nyomára bukkannak.
Az Index szerint a hozzátartozók és ismerősök három lehetséges verziót is elképzelhetőnek tartanak: az egyik szerint bújócskázott a gyerekekkel, amikor a tragédia bekövetkezett; a másik szerint maga ugrott a vízbe; a harmadik verzió szerint pedig szándékosan lökték be a Balatonba. A család elmondása szerint a férfi nem tudott úszni, ráadásul a keze is sérült volt a tragédia idején. Egy rokona szerint körülbelül 300-350 méterre jártak a parttól, amikor a férfi eltűnt a vízben.
„Mivel a közigazgatási hatósági eljárásban az eset valamennyi részletét érintően megnyugtatóan állást foglalni nem lehet, ezért a körülmények teljeskörű tisztázására a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el” – közölte a rendőrség a police.hu oldalon.
Kedden Alsóörsnél halt meg egy férfi, aki beugrott egy vitorlásról a Balatonba, majd elmerült – írja a hvg.hu összefoglalója.