„Kedden lokális viharok alakultak ki mindenfelé, azt lehet mondani, hogy országszerte. Budapesten és valamennyi vármegyében szükség volt a tűzoltók beavatkozására a viharkárok miatt” – mondta az InfoRádióban Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Hozzátette, talán Tolna vármegye úszta meg leginkább a szerda estét, ott mindössze egyetlen katasztrófavédelmi beavatkozásra volt szükség.
A szóvivő elmondta, a délután folyamán egyszerre vált viharossá az időjárás a nyugati és a keleti oldalon, a zivatarok aztán elindultak az ország belseje befelé.
Összesen 521 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, a legtöbbre Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben.
A legtöbb helyen kidőlt fák, letört ágak miatt hívták a katasztrófavédelmet, valamint sok helyen pincéket, alagsori helyiségeket öntött el a víz. Ez utóbbiból a legtöbb eset Győr-Moson-Sopron vármegyei Halászon, Feketeerdőn, Somogy vármegyében Nagyatádon, illetve Zala vármegyében, Nagykanizsán volt, ezekre a helyekre szivattyúzni hívták a tűzoltókat – sorolta Mukics Dániel.
Több helyen a vasúti közlekedés is leállt egy időre fakidőlés, felsővezeték-szakadás miatt, például Nemeskeresztúr és Uk között is fa dőlt a sínekre, és emiatt három órán át állt a forgalom. Számos helyen, például a Vas vármegyei Győrvár és Hegyhátszentpéter között is órákra le kellett zárni a közutat villámárvíz miatt – mondta a szóvivő.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a magánházakban keletkezett károkról is beszélt: Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábacsanakon családi házba csapott a villám, ami ki is gyulladt, valamint áramütés miatt egy ember könnyű sérülést szenvedett. A ház lakhatatlanná vált, 6 lakója rokonokhoz költözött. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kispaládon két családi ház tűzfala is megdőlt a viharos erejű széltől, mindkét ház lakhatatlanná vált, a két ház összesen 13 lakója önkormányzati ingatlanba, illetve rokonokhoz költözött. Összesen 41 épületben keletkezett valamilyen kár, lakóházak tetejét, melléképületek tetejét, kéményét bontotta meg az erős szél, de volt, ahol templomtoronyban, víztoronyban keletkezett kár.
Az áramellátás összesen 1250 fogyasztónál akadozott
– tette hozzá. Mukics Dániel arról is beszélt, hogy ha valakinél egy vihar miatt beüt a katasztrófa, akkor először is érdemes a károkról fotókat készíteni a biztosító számára – már amennyiben rendelkezünk lakásbiztosítással. Ha áll a víz a pincében, akkor várjunk egészen addig, amíg van utánpótlása, a kiszivattyúzást csak ennek megszűnése után lehet elkezdeni, mert a folyamat alámoshatja az épületet. Megjegyezte, a pincébe lefolyt víz rendszerint magától el is tűnik. Ha viszont nem, és még 24 órával később is ott van, akkor érdemes a 112-es segélyhívót tárcsázni. Azt viszont kiemelte, hogy a tűzoltók csak 30 centiméternél magasabb vízállásnál tudnak segíteni szivattyúikkal, az alatt maradnak a manuális módszerek.
Az OKF szóvivője azt tanácsolja, hogy ha az időjárás-előrejelzés vihart, felhőszakadást jelez, és tudjuk, hogy előfordulhat ilyesmi, akkor célszerű már előre áramtalanítani a pincét, és kihozni onnan minden olyasmit, amiben kárt tehet a víz, vagy magasabbra tenni. Aztán ha elvonult az ítéletidő, és már nincs utánpótlása a víznek, akkor lehet bevetni a búvárszivattyút, értelemszerűen máshonnan ellátva árammal.
Ha az úton, vezetés közben ér minket a vihar, és rángatja, dobálja az autót, csökkennek a látási viszonyok, akkor lassítsunk le, és az első biztonságos pontnál félreállva várjuk meg az ítéletidő végét
– tanácsolta Mukics Dániel. Ha gyalog vagyunk úton, például erdőben kirándulunk, keressünk egy olyan pontot, ahol legalább 5 méterre van tőlünk minden fa törzse, ott lehet a legjobban átvészelni a vihart – tette hozzá.
Ha nyílt terepen, például egy réten ér minket a zivatar, és nincs menedék a közelben, ott is fennáll a villámcsapás veszélye. A szakember szerint ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy leguggolunk, lehajtjuk a fejünket, valamint lábujjhegyre helyezkedve felemeljük és összeérintjük a sarkunkat. Ennek az az oka, hogy ha mégis a közelünkben csapna le a villám, akkor így egy sokkal kisebb áramkör jön létre, mintha tele talppal állnánk a talajon, és a két lábfejünk helyett az egész altestünkön keresztülmenne az elektromosság.
A cikk alapjául szolgáló interjút Exterde Tibor készítette.