Nyitókép: Gennadiy Kravchenko/Getty Images

Egy asztalhoz ültek a tudomány és a kormány képviselői – nagy a tét

Infostart / MTI
2026. június 11. 18:14
Megkezdődtek az egyeztetések a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) jövőjéről a kormányzat és a tudományos élet képviselői között – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtökön.

A Pósfai Mihály, az MTA elnöke és Tanács Zoltán tudományos-technológiai miniszter által összehívott csütörtöki kerekasztal-egyeztetésen a minisztérium vezetői mellett az Akadémiától 2019-ben elcsatolt kutatóhálózat (HUN-REN) főigazgatói, a kutatók képviselői és az MTA vezetői vettek részt az Akadémia székházában – olvasható az MTA honlapján.

Pósfai Mihály és Tanács Zoltán bevezetőjükben kiemelték: ez az első olyan egyeztetés, amelyen a tudományos közösség és a kormányzat képviselői együtt vesznek részt, mindkét oldalról megelőlegezve a bizalmat. A felek egyetértettek abban, hogy egy egységes kutatóhálózat helye az Akadémián belül van. Leszögezték: az átvételi folyamat során a kutatóhálózat érdekei mellett az Akadémia érdekeinek is meg kell jelennie.

Tanács Zoltán hangsúlyozta, hogy az első ülés célja az egyeztetés megkezdése volt, a döntéseket később kell meghozni.

Horváth Péter, tudománypolitikáért és innovációért felelős államtitkár ismertette a tárca vitaanyagként szolgáló koncepcióját a kutatóhálózat javasolt szerkezetéről, irányításáról és működéséről. A dokumentum kidolgozásához az elmúlt hetekben számos kétoldalú egyeztetést folytattak a miniszter és munkatársai. A további egyeztetések eredménye egy olyan törvénycsomag előkészítése lehet a nyár folyamán, amelyet ősszel már be lehetne nyújtani a jogalkotó elé – olvasható a beszámolóban.

A jelen lévő intézményvezetők üdvözölték a széles körű egyeztetést. A felszólalók egyértelműen kifejezték szándékukat, hogy intézményük az MTA keretein belül működjön tovább. A munka ezután kisebb csoportokban folytatódott, ahol a minisztérium konkrét kérdéseire fogalmaztak meg válaszokat, illetve ajánlásokat a résztvevők – közölték.