Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Magyar Péter: már augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás, és még az idén a nyugdíjas szépkártya

Infostart
2026. május 23. 19:55
A miniszterelnök elárulta azt is, hogy mekkora lesz a fizetése.

Jelenleg az átvilágítás zajlik, de a miniszterelnök reményei szerint nyár végén megkezdődhet a Tisza ígéreteinek teljesítéséhet szükséges intézkedések végrehajtása. Magyar Péter az RTL-nek beszélt erről, első miniszterelnökként adott nagyinterjújában, amelyben beszélt az átvilágításról, az állami vezetők juttatásainak csökkentéséről, és arról is, hogy melyek lesznek azok az intézkedések, amelyeket még az indén meghozhatnak.

Emlékeztetett, hogy több mint 40 nap telt el a választás óta, két hete pedig megalakult a kormány. Szavai szerint ez minden idők leggyorsabb kormányalakítása a modernkori Magyarország történetében.

Hangsúlyozta: a fontos, hogy folyik a kormányzás, és nem a Fideszt kell legyőzni, hiszen azt megtették a magyar emberek az április 12-i választáson, és nem is boszorkányüldözésre van szükség. Ahhoz viszont joga van az embereknek, hogy a valóságot lássák, és ide tartozik a költségvetés helyzete.

Azt mondta, hogy nap mint nap esnek ki csontvázak, nem is csontvázak, néha temetők a szekrényből, minden minisztériumban Úgy fogalmazott, hogy "minden sejtésüknél rosszabb a helyzet".

Magukon spórolnak

A miniszterelnök azt mondta, hogy jelentősen csökkenni fog a kormánytagok, az országgyűlési képviselők és a polgármesterek fizetése.

Az övé például kormányfőként 2,3 millió forint lesz, ehhez jön a képviselői fizetés, így összesen bruttó 3,8 millió forintot fog keresni.

Hozzátette: ugyanezzel kell számolniuk az állami vállalatok vezetőinek, igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagjainak is, és megfejelik mindezt a képviselői költségkeretek csökkentésével is.

Az Országgyűlés kiadásainak negyedét visszavágják a ciklus alatt. Nem csak a képviselő fizetések lesznek alacsonyabbak, hanem a költségkeretet is mérséklik hét millióról ötmillió forint alá. Hozzátette: a Tisza képviselőitől azt kérték, az alacsonyabb összeget se költsék el.

Hozzátette: a legtöbbet továbbra is a köztársasági elnök fogja keresni, de ő is kevesebbet, mint most.

Augusztus 20-ára elindulhat a programok végrehajtása

Augusztus 20-án lesz száznapos a Tisza-kormány. Magyar Péter azt mondta: akkor lesz elégedett, ha , addig milyen munkákat kell elvégezni, és én akkor lesz addigra minden átvilágítás, minden felkészülés lezajlik, és legkésőbb augusztus 20-án elindulhatnak azok a programok, a vállalásaink teljesítése, ami a működő és emberséges Magyarország megteremtéséhez szükséges

Már a nyár utolsó hónapjában megkaphatják a megígért 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családok - jelentette ki a kormányfő. Hozzátette: a rászorultság kritériumait a későbbiekben határozzák meg.

Hozzátette: szeretné, ha még az idén a nyugdíjasok is hozzájuthatnának a megígért SZÉP-kártyához, de a pontos ütemezés a költségvetés helyzetétől is függ. Hangsúlyozta: azt kérte a pénzügyminisztertől, hogy ezek az intézkedések élvezzenek prioritást.

Megerősítette, hogy a korábban bevezetett családi kedvezményekhez nem akarnak hozzányúlni, de az új intézkedéseknél a szociális egyenlőtlenségek és a társadalmi különbségek csökkenteni lesz a szempont.

Uniós pénzek és gazdasági tervek

Zajlanak a tárgyalások az Európau Unióval a magyarországnak járó pénzek hazahozataláról, ezekből elsősorban közlekedési beruházásokat terveznek - mondta a miniszterelnök. Megerősítette, hogy csütörtökön Brüsszelbe utazik, hogy Ursula von der Layennel aláírja a megállapodást a pénzek felszabadításáról.

Beszélt arról is, hogy idén két százalékos növekedésre számít.

Arra kérdésre, hogy a magyar gazdaság fejlettsége mikorra érheti el az uniós átlagot, amelynek jelenleg a 76 százalékán áll, Magyar Péter azt mondta: ha haza tudják hozni az uniós forrásokat, ha el tudják zárni a korrupciós csapokat, ha vissza tudnak szerezni az ellopott állami vagyonból jelentős vagyonelemeket és beindul a magyar gazdaság, akkor az legalább 2-3 százalékkal magasabb növekedésre képes, mint az uniós átlag.

Ha ezeket a célokat el tudják érni 2027-től és tudják tartani a növekedést, akkor záros határidőn belül elérheti Magyarország az uniós átlagot - mondta, emlékeztetve arra is, hogy 2030 körül nagyon fontos céljaik vannak, szeretnék, ha az ország az eurózónához csatlakozna.