1949 óta 2025-ben született a legkevesebb gyermek Magyarországon ezzel megdőlt a 2024-es negatív rekord. A 72 ezer született gyermek nem csak egy statisztika, hanem egy jelzés arról, hogy sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni – kezdte Facebook-bejegyzését.
„Ma sok nő úgy éli a mindennapjait, hogy egyszerre próbál megfelelni a munkahelyén és otthon is. Dolgozik, szervez, gondoskodik, helytáll – sokszor úgy, hogy közben kevés valódi segítséget kap. Ez hosszú távon fárasztó, igazságtalan, és nem is lehet erre építeni egy jól működő társadalmat.
Egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a munka és a család nem egymás rovására megy. Ahol a munkahelyek figyelembe veszik az élethelyzeteket. Ahol a gyerekvállalás nem hátrány, hanem megbecsült döntés. Ahol a nők ugyanazért a munkáért ugyanazt az elismerést és ugyanazt a bért kapják” – írta.
Ezért ígérete szerint támogatni fogják a családbarát munkahelyeket, biztosítják az emberséges szülészeti ellátásokat, hatékony meddőségi kezeléseket vezetnek be, valamint
visszaállítják a szülészorvos-választást.
A céljuk egy olyan helyzet kialakítása, ahol nem kell választani a munka és a család között – zárta bejegyzését a leendő gazdasági miniszter.