A szakmai delegáltak már bent vannak, dolgoznak, végzik a munkájukat, ahogy ilyenkor azt kell – írta Facebook-bejegyzésében a Magyar Honvédség a korábbi parancsnoka hozzátéve, hogy a leköszönő honvédelmi miniszter mindeddig nem kereste meg őt, hogy tájékoztassa a minisztérium valós helyzetéről. Erre a feladatra Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közigazgatási államtitkárt jelölte ki.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint lenne miről beszélni. Megemlíttette a költségvetés helyzetét, az állami hadiipari cégek körüli mozgásokat, a folyamatban lévő fegyelmi eljárásokat. Kiemelte
a kézigránát-baleset körülményeit, a tartalékosok utáni kifizetéseket, a kecskeméti laktanyában eltűnt repülő-alkatrészeket, a Sárkányok Kabul felett című film forgatása alatt eltűnt két haditechnikai eszközt.
A leendő tárcavezető közlése szerint ezek a kérdések nem maradnak a levegőben, rövid időn belül minden ilyen ügyet kivizsgálnak. Ruszin-Szendi Romulusz hangsúlyozta: a Tisza kormány hamarosan leteszi az esküt, és vele együtt egy nyugodt, tisztességes, következetes munka is elindul,
ahol szükséges, ott a felelősségre vonás sem marad el.
„A program világos: első helyen az állomány moráljának visszaállítása áll. Mert a honvédelem alapja nem a kommunikáció, hanem az ember. Egy hadsereget nem plakátok tartanak egyben, hanem a benne szolgáló katonák hite és tartása. És ezt a hitet vissza fogjuk adni nekik” – zárta a bejegyzést a leendő honvédelmi miniszter.