Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Átadták a Richter Anna-díjakat

Infostart / MTI
2026. március 19. 10:49
Öt zsűridíjas és egy közönségdíjas csapat vehette át az idén nyolcadik alkalommal átadott Richter Anna-díjat – közölte a Richter Gedeon Nyrt.

Mint írták, az elismeréssel olyan újszerű, hiánypótló kezdeményezéseket támogatnak, amelyek az oktatás, az egészségügy, a gyógyszerészet és a kutatás területén innovatív módon járulhatnak hozzá a fejlődéshez, és kézzelfogható, minőségi változást hozhatnak a szakemberek mindennapi munkájában.

A díjra és a vele járó négymillió forintos támogatásra öt kategóriában – orvos, egészségügyi dolgozó, pedagógus, gyógyszerész/kutató és junior – legfeljebb ötfős csapatokkal pályázhattak olyan intézmények és szervezetek női közösségei, amelyek elkötelezetten dolgoznak az oktatás vagy az egészségügy területén, és projektjeikkel hozzájárulnak e szakterületek fejlődéséhez.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória győztese a Hangra kelt emlékek csapata. Programjuk célja, hogy figyelmet biztosítson a demenciával élő betegek és gondozóik számára, hangot adva mindennapi problémáiknak, segítve azok megoldását. Terveik között szerepel tematikus workshopok, tréningek és kiscsoportos beszélgetések szervezése, a közösségi összetartás megerősítése.

A gyógyszerész/kutató kategória győztes projektje a Hormonok a tányéron kezdeményezés, amely fel szeretné tárni, hogy az étrendi tényezők és azon élelmiszer-eredetű molekulák, amelyek a szervezet hormonális működésére hatással vannak, milyen szerepet játszanak a két leggyakoribb női reproduktív betegség kialakulásában és lefolyásában.

A junior kategória győztese az Ugródeszka a jövőnkhöz projekt. A csapat által megálmodott program során a résztvevők kis létszámú, mentorált csoportokban szerezhetnek valódi laboratóriumi tapasztalatot. A tanulók közös érdeklődési köre lehetőséget kínálna az aktív, közös tudásmegosztásra és hálózatépítésre is.

A pedagógus kategória díját a Tudomány a varázslat mögött projekt nyerte:

a miskolci Avasi Gimnázium csapata egy látványos, mesés kísérletbemutató-sorozatot és versenyt álmodott meg, amellyel a természettudományos szemléletet élményszerűvé teszik minden korosztály számára.

Az orvos kategória győztese a FertiliMind Applikáció lett, amely a termékenységet "életútszintű, közös tapasztalásként" mutatja be hiteles háttérrel és empátiával.

A közönségdíjat a Neurodiverz Akadémia projekt csapata vehette át. A pályázat ingyenes, evidencia alapú online kurzusokkal szeretné támogatni a pedagógusokat abban, hogy magabiztosan és hatékonyan tudják segíteni a neurodivergens gyerekeket az óvodában és az iskolában.

A 2019-ben alapított díj jóvoltából eddig 44 projekt valósulhatott meg összesen 176 millió forintból – olvasható a közleményben.