A súlyos balesetről a veol.hu szerint egy 17 éves szobi fiú így vallott a Veszprémi Járásbíróságon, ahol három karbantartó és a főnökük ült a vádlottak padján: „Amikor eltaláltam a felső lécet, a kapu előre-hátra ingott. Erre a veszélyre figyelmeztettem a többieket, amit kellett, hogy halljon a kapusunk, Levente is. Az iskolában is az volt a szokása, hogy gól után rácsimpaszkodott a felső lécre, vagy megrugdosta a kapufát. (...) Zánkán is ezt csinálhatta, de én nem láttam, hogy rádőlt a kapu – háttal álltam neki –, csak a csattanásra fordultam meg. Odarohantam, letéptem magamról a pólót, s odaszorítottam a füle mögé, ahonnan dőlt a vér. Láttam körülöttünk a kiszakadt csavarokat. Lassan jött az orvos, ezért rákiáltottam, hogy siessen.”
A kis híján tragédiával végződött esemény még 2022 tavaszán történt a Zánkai Erzsébet-táborban. Az üdülő értékesítési vezetője április végén megrendelőlapot állított ki arról, hogy le kell cserélni a fából készült, elkorhadt kézilabdakapukat. Az elsőrendű vádlott, Gy. István műszaki koordinátor utasítást adott három beosztottjának, hogy helyezzenek el a betonpályán két fémkaput. A kivitelezést későbbi vádlott-társaira bízta, akik asztalosok voltak. Ezt a munkát csak lakatosok végezhették volna el – áll a vádiratban. Továbbá az is, hogy M10-es csavar helyett M12-est kellett volna használniuk. A kivitelezés hagyott kívánnivalót maga után, ugyanis az egyik kapunál, ahol a baleset történt, csak három csavar került a régi betonba, aminek a szerkezetét nem vizsgálták. Az 58 éves Gy. István nem ellenőrizte társai munkájának minőségét, így a kapuk stabilitását sem.
Három héttel később, május 18-án kisebb társaság ment fel a pályára focizni, ahol úgy 15-20 perc elteltével gól született. Ekkor vélhetően mérgében
a kapus belecsimpaszkodott a felső lécbe. A rögzítőcsavarok kiszakadtak, a kamasz földre esett, majd rázuhant a 79 kilós fém kézilabdakapu. Életveszélyesen megsérült.
A betört koponyájú diákot mentőhelikopterrel a győri kórházba vitték, ahol megállapították, hogy károsodott az agyállománya, ami maradandó fogyatékosságot jelent. Sérülései miatt hosszas intenzív osztályos kezelésre szorult.