Nyitókép: Pixabay

A hibás arcfelismerő miatt idéztek be tévesen egy szegedi nőt, egy óriás plüssmedve is szerepel a sztoriban

Infostart
2026. február 6. 12:20
Egy szegedi nőt egy óriási plüssmackó ellopásával gyanúsították, mert a kamerafelvételek és az arcfelismerő rendszer őt azonosította be tévesen az igazolványképei alapján. Az eset Budapesten volt, a nő pedig akkor éppen Szegeden dolgozott – és ezt igazolni is tudta.

Egy tavaly év elején elkövetett, budapesti bűncselekmény miatt rendeltek be egy Szegeden élő nőt az óbudai rendőrkapitányságra tavaly nyáron – írja a hvg.hu a 444 híre alapján.

Mivel az érintettnek fogalma sem volt, miről lehet szó, telefonos érdeklődésére annyit elárultak neki, hogy a hatóság arcfelismerő rendszere azonosította. T. egyedül jelent meg a rendőrségen, ahol kiderült, hogy

egy ember nagyságú plüssmackó ellopásával gyanúsítják.

Az esetről készült felvételből készült fotókat neki is megmutatták, ám szerinte ő és a nő, aki elvitte a méretes játékot, egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. A rendőrök erre azt mondták neki, hogy az arcfelismerő program a rendszerükben szereplő igazolványképek alapján azonosította, és mivel ő volt az egyedüli azonosított, kötelességük volt behívni kihallgatásra.

A nő a kihallgatásra a munkahelyén kiállított jelenléti ívekkel érkezett, amelyekkel igazolni tudta, hogy a plüssmackó ellopása idején 170 kilométerre volt Budapesttől.

A lap megkeresésére a hatóság azt írta, hogy bár az idézés tárgya az „idézés gyanúsított részére” volt, a szövegben pedig terheltként hivatkoztak rá, „az eljárásban az ön által említett nőt a III. kerületi Rendőrkapitányság nem gyanúsította meg, gyanúsítottként nem hallgatta ki, és bűnügyi nyilvántartásba vételre sem került sor”, a tudomásukra jutott információk alapján azonban kizárólag tanúként hallgatták ki.

(Nyitóképünk illusztráció)