A magyar kormány célja, hogy a fiatalok sikeresek legyenek, ezért is újította meg a felsőoktatást, a Pannónia ösztöndíj pedig a siker programja – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter szerdán Budapesten.
Mint Hankó Balázs az InfoRádióban elmondta,
a programban eddig 12 208 fiatal vett részt, eljutva a világ vezető egyetemeire, ma három fiatalból kettő olyan magyar egyetemre jár, amely a világ legjobb egyetemeinek öt százalékába tartozik.
Bejelentette, 10 milliárd forintot biztosítanak most a programon keresztül arra, hogy a magyar fiatalok a világ legjobb egyetemeire eljussanak – az Antarktiszt leszámítva a világ összes kontinensén –, mert az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat, fontos megtapasztalni az eltérő oktatási rendszert vagy adott esetben egy másfajta vállalati struktúrát.
A 12 208 fiatal eddig összesen 909-szer utazta körbe a Földet virtuálisan, és 59 671 kreditet tudtak eddig elismertetni az összeadva 1388 virtuális egyetemi éven át:
- az Egyesült Államokban 335-en
- Kínában (és Japánban is) 154-en
- Dél-Koreában 135-en
- Szingapúrban 80-an
tanulhattak.
A legrangosabb egyetemek között volt: Imperial College, Harvard, Oxford, Cambridge, Yale.
A Pannónia-program márciusban lesz két éves, a visszajelzések alapján pedig már most van két változás:
- fiatal oktatók mellett fiatal kutatók is igénybe vehetik a programokat
- a külföldi professzorokat is várják a magyar egyetemeken (vendégprofesszor-ösztöndíj).
Az idei célkitűzés az, hogy elérjék a 10 ezres résztvevői létszámot.
A programra idén keddig lehetett pályázni.