Nyitókép: Fotó: AI-jal készült

A termálvízben lelte halálát a gyógyulni vágyó férfi

Infostart
2026. január 11. 07:31
Rendőrségi vizsgálat indult egy 57 éves férfi halála ügyében, aki szombat délelőtt lett rosszul a Halastermál Gyógyfürdő egyik medencéjében.

A fürdőt üzemeltető Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a tragédia január 10-én, 10 óra körül történt a létesítmény fedett részlegében. Egy középkorú férfi a termálmedencében rosszul lett és

elmerült a vízben.

Az újraélesztést az úszómester kezdte meg, majd a mentőszolgálat munkatársai folytatták, azonban a férfi életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen elhunyt - írja a baon.hu.

Intézkedések

  • A strandot kiürítették és a helyszínelés idejére lezárták a látogatók előtt.
  • A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
  • A szükséges higiéniai munkálatok elvégzése után a gyógyfürdő szombaton 15 órakor ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.

Az üzemeltető önkormányzati cég vezetése hivatalos közleményben fejezte ki részvétét az elhunyt hozzátartozóinak.