Mint fogalmaznak, ez az óriási összeg – amelyre a GOMI Kft. igényt formált – lehetetlen helyzetbe sodorta volna a város működését és így a helyi lakosságot, ám az igazság ezúttal is Velence oldalára állt.
A perben a Kft. többek között arra hivatkozott, hogy 2018–2022 között jogosult lett volna:
- a 450–550 parkoló után parkolási díjat szedni,
- a vizesblokkok után díjat kérni,
- a kikötőt bérbe adni,
- óriáskereket üzemeltetni,
- a strandért belépőt szedni,
- kerítéssel elzárt területeket hasznosítani.
A bíróság azonban megállapította, hogy a cég egyetlen felsorolt tevékenységre sem volt jogosult, és tévesen próbálta magát a tulajdonos pozíciójába helyezni. Az Önkormányzatnak így egyetlen forintot sem kell megfizetnie – olvasható.
„Ez az eredmény különösen jelentős és megnyugtató az év végéhez közeledve – Velence városa és így minden lakosa egy súlyos, indokolatlan tehertől menekült meg” – írták.
„A jogerős ítélet kimondja, hogy a GOMI Kft. nem szedhet parkolási díjat a Velence Korzó parkolóiban. Ennek ellenére a cég továbbra is szedi a díjakat, ezért felszólítjuk a parkolóórák és a sorompó azonnali elbontására” – emelték ki a bejegyzésben.