Az ügyészség legfrissebb figyelemfelhívása szerint a büntetés kitöltése után sem léphet kapcsolatba a sértettel az elkövető, ha megelőző távoltartás van ellene érvényben – írja az Index. Augusztus 19-e óta személy elleni erőszakos bűncselekmények esetén a sértett kérheti, hogy ha jogerősen végrehajtandó szabadságvesztést kapott az elkövető, akkor tiltsa el a bíróság bármilyen kapcsolatfelvételtől.
A sértett az elítélt ellen akkor kérhet megelőző távoltartást, ha az a sérelmére személy elleni erőszakos bűncselekményt követett el, ami miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték.
A bíróságnak az indítványra a megelőző távoltartást el kell rendelnie az ügyészség szerint.
Korábban a megelőző távoltartást a rendőrség rendelhette el hivatalból, ha előzőleg ideiglenes megelőző távoltartást rendelt el. A bántalmazott vagy közeli hozzátartozója csak akkor kérhetett megelőző távoltartást a helyi járásbíróságnál, ha a rendőrség nem élt ezzel az eszközzel.
A megelőző távoltartás az elítélt tartózkodási helyének szabad megválasztásához fűződő jogát, illetve cselekvési szabadságát is korlátozza abból a célból, hogy az áldozatnak jogi védelmet nyújtson az elkövető önkényes kapcsolatfelvételével szemben a büntetés kiszabását követően.
Az elítélt a sértettől való távoltartás elrendelése esetén köteles
- magát a sértettől távol tartani,
- véletlenszerű találkozás esetén a sértett felhívására tőle a lehetséges mértékben eltávolodni,
- ha ez számára ismert, akkor a sértett lakóhelyétől, tartózkodási helyétől és munkahelyétől, illetve az általa látogatott nevelési-oktatási intézménytől magát távol tartani, vagy ha a sértett ezen adatai számára nem ismertek, azok felkutatásától tartózkodni,
- tartózkodni attól, hogy a sértettel közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen, és
- tartózkodni attól, hogy a sértett magánéletébe, illetve mindennapi életébe egyéb módon önkényesen beavatkozzon.
Továbbá januártól GPS-nyomkövetővel figyelheti az áldozat és a rendőrség is a bántalmazókat.
A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett rendelet értelmében hamarosan elektromos nyomkövetőt helyezhetnek a hozzátartozók közötti erőszak miatt megelőző távoltartásra kötelezett személyek. A nyomkövetőn, amelynek telepítése húszezer forintjába kerül a bántalmazónak, beállítják a területet vagy címet, ahová nem mehet.
A nyomkövetőt a rendőrség helyezi fel és a figyelést is a hatóság végzi, és ha a bántalmazó a meghatározott terület közelébe ér, akkor a rendőrség egy alkalmazáson keresztül közvetlenül értesíti a sértettet. Míg a bántalmazó köteles viselni a GPS-nyomkövetőt, addig a bántalmazott nem kötelezhető erre. Ez esetben viszont csak a rendőrség tudja követni a bántalmazó mozgását.
A nyomkövető jelzését a rendőrség tevékenységirányítási központja fogadja, és valós jelzés esetén rendőrt küld a helyszínre.
A rendelet kijelenti: „A megelőző távoltartás keretében előírt magatartási szabályok megtartásának ellenőrzése során törekedni kell arra, hogy az ellenőrzés a szükséges mértéken túl ne zavarja a bántalmazó, illetve a távoltartással érintett személyek magánéletét.”