A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) november 2-án zárta a 179. személyhajózási idényt, és az eddig összesített adatok szerint a társaság hajóin és kompjain összesen 2 millió 326 ezer utazót regisztráltak, ez a szám már most magasabb, mint a tavalyi teljes év utasforgalma, és 53 ezerrel több a múlt év azonos időszakához képest – közölte a társaság lapunkkal.
Kiemelték, a balatoni turizmus fejlődését a kiemelkedő forgalom is jól mutatja, hogy a személyhajók 901 ezer főt fogadtak – mintegy 38 ezer utassal többet, mint az előző csúcsszezonban –,
a kompokon 1 millió 425 ezer utas kelt át a Balatonon, 15 ezerrel többen, mint tavaly.
A cég szerint a növekedésben a következők játszottak leginkább szerepet:
- a települések között közlekedő menetrendi járatok utasszáma,
- a családi kedvezmények,
- az egyre többen hajózó kerékpárosok.
A menetrend szerinti hajók több mint 664 ezer utast szállítottak, 7,3 százalékkal többet, mint 2024 hasonló időszakában. A legkeresettebbek 2025-ben is a Fonyód–Badacsony, valamint a Siófok–Balatonfüred–Tihany közötti útvonalak voltak.
A magyar kormány több mint hatmilliárd forintos támogatásával megvalósult fejlesztés eredményeként az elmúlt évben forgalomba állított Tomaj és Balaton katamarán idén is népszerű volt, csak a Fonyód–Badacsony járaton majdnem 251 ezren utaztak, a Tomaj katamarán pedig egyedül több mint 124 ezer utast szállított a két part között.
A Balaton környéki kerékpáros turizmus is folyamatosan erősödik,
a BAHART személyhajói idén 54 ezer biciklit szállítottak, ami 22 százalékos emelkedést jelent.
A kompokon a kerékpárosok száma 8,5 százalékkal, 133 ezerről 144 ezerre nőtt.
A cég szerint az idén bevezetett új intézkedések sikeresnek bizonyultak. A kedvezményeknek köszönhetően a családi jeggyel utazók száma 82 ezerről több mint a duplájára, összesen 171 ezerre növekedett. Az utasok körében egyre kedveltebb az online és az automatás jegyváltás is, a személyhajókra 177 ezer utas vett ezeken a felületeken jegyet, ami 30 százalékkal haladja meg a tavalyit. A séta- és nosztalgiahajózás is kedvelt volt, a 197 ezer utasszám a tavalyihoz hasonlóan alakult. A sétahajózás legnépszerűbb kiindulópontja Balatonfüred, Keszthely és Siófok volt. A klasszikus nosztalgiahajók közül a Kelén és a Helka emelkedett ki az utasok számát illetően.
Az őszi időszakban 15 százalékkal erősebb forgalmat mértek a BAHART hajóin a tavalyi évhez képest.
A tanítási szünet idején a siófoki, balatonfüredi és keszthelyi kikötőkben naponta indultak séta- és nosztalgiahajók, míg hétvégén Badacsonyból volt lehetőség sétahajóra szállni.
A hétvégéken menetrendi járatok is közlekedtek a Fonyód–Badacsony, valamint a Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalakon. A különleges alkalmakhoz – például a Szigligeti Süllő Fesztiválhoz – szintén kapcsolódott hajós program a hosszú hétvégén.