Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Harcosok Órája YouTube-csatornának adott interjújában jelentette be, hogy ha a Fidesz győz a választásokon fél év múlva, felülvizsgálják az orvosok bértábláját, ami egy "szocialista típusú bértábla".
Szerinte a kamara ragaszkodott ehhez a táblához, amit ő a maga részéről "utál", és ha "Isten és a választók is úgy akarják", májusban kezdeményezni fogja ennek felülvizsgálatát.
Ezzel Takács Péter azokra a kritikákra reagált, melyek szerint túl nagy a szakadék az orvosok és az ápolók között.
A jelenlegi tábla tehát a kormányzati tervezés szerint átmenetinek tekinthető, és csak azért nem fogtak bele eddig az átalakításba, mert nem akarták felrúgni a Magyar Orvosi Kamarával kötött friss megállapodást; mint hozzátette, a kormányzat többször kérte a MOK vezetését, hogy tegyen javaslatot a teljesítményelemeket nélkülöző bértábla módosítására, ám ez mostanáig nem történt meg.
Közben - mint a hvg.hu összeállítása emlékeztet - hétfőn az orvoskamara újra kritizálta a kormányzatot, miszerint hiába állapodtak meg bérügyben, újra leszakadás indult, ráadásul a kamara szerint most fordul először elő az is, hogy egy kezdő orvos törvényes bére a nemzetgazdasági bruttó átlagkeresettől is elmarad.
A beszélgetést alább lehet visszanézni: