Nyitókép: Peter Cade/Getty Images

Állták a budapesti strandok a sarat és az esőt – még nincs késő egy utolsót csobbanni

Infostart / InfoRádió - Ignáth Márk
2025. szeptember 12. 20:12
Az idei szezonban is erősen befolyásolta az időjárás a budapesti strandok és fürdők vendégforgalmát – mondta az InfoRádióban Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy bár volt már sikeresebb nyaruk, a társaság teljesítette a terveit.

A strandok nyári forgalmat alapvetően az időjárás befolyásolja, idén pedig nagyon gyenge volt a július, tizenhét esős nappal, amikor a vendégek elmaradnak. Ennek ellenére, ha jelentős túlteljesítésre nem is került sor, a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. (BGYH) célkitűzései megvalósultak – mondta Szűts Ildikó.

A korábbi években május 1-jével indult a strandszezon, most viszont csak elvétve akad olyan fürdő, ahol a kültéri medence ilyenkor már üzemelne. A vezérigazgató ezzel kapcsolatban közölte: a szezonnyitást a koronavírus-járvány után alakították át, mert nincs értelme a strandoknak kinyitnia a hűvösebb időben. Manapság ütemezetten történik a nyitás május végéig, ahogy melegszik az időjárás.

A zárás is későbbre tolódott; a fővárosban a Palatinus, a Paskál, a Pesterzsébet és a Csillaghegy strandon szeptember 20-ig lehet még élvezni a kültéri medencéket.

A BGYH vezetője szerint nincs semmi probléma abból, hogy a fürdők az időjáráshoz igazítják a nyitvatartást, mivel a vendégek is annak alapján indulnak el strandolni, hogy kinéznek az ablakon, és azt látják, hogy napsütéses vagy borult, esős idő van-e.

A vendégek megoszlását illetően elmondta: a történelmi fürdőkben a külföldi vendégek aránya a jelentős, meghaladja a 80 százalékot. Bár a strandok esetében is növekszik a nyári forgalomban a külföldiek száma, azért a Római Strandfürdőn, Csillaghegyen, Pesterzsébeten vagy a Paskál fürdőben a belföldi lakosság adja a vendégek jelentősebb részét.

Kedvezmények

A fürdőkedvelők körében népszerű Zsigmondy Kártya mellett, amit már online is lehetőség van kiváltani és meghosszabbítani, a Főváros Közgyűlése döntése alapján a BGYH idén elsősorban a budapestieknek szóló új lehetőségekkel bővítette több éve működő kedvezményrendszerét.

Április 1-jétől a BudapestGO bérlettel rendelkező diákoknak 50 százalékos, zárás előtt két órával történő belépés esetén pedig 80 százalékos kedvezménnyt biztosítottak. A diákkedvezmény a történelmi fürdőkben havi, a többi fürdőbe heti egy alkalommal használható.

Június elsejétől a nyitás utáni két órában, valamint a zárás előtti két órában is fürdőzésre érvényes, 50 százalékos kedvezményt nyújtó ötalkalmas bérletet is bevezettek a fővárosi lakosok számára az egész évben üzemelő fürdőkben (Csillaghegy, Dandár, Gellért, Lukács, Palatinus, Paskál, Pesterzsébet, Rudas, Széchenyi fürdők). Szűts Ildikó arra is felhívta a figyelemét, hogy július 1-jétől minden nap van egy olyan fővárosi fürdő, amely este 10 óráig tart nyitva.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Felemás volt a forgalom nyáron a bp-i stranokon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást