Nyitókép: Andrzej Rostek/Getty Images

Szeptembertől 15 százalékkal nőnek a bérek a közszféra egyik nagy területén

Infostart
2025. augusztus 19. 19:10
Megjelent a kormányhatározat, amely a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál foglalkoztatottakra vonatkozik.

A hétfő este megjelent kormányhatározat „egyetért a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál foglalkoztatottak bértömegének 2025. szeptember 1. napjával megvalósuló 15 százalékos megemelésével és az ehhez szükséges többletforrás biztosításával”, bár ezt a forrást egyelőre nem nevezi meg.

A pénzügyek rendezéséért Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter felel, Navracsics Tibor, a közigazgatási és területfejlesztési miniszter bevonásával – írja a Pénzcentrum.

2025-ben egyszeri jelleggel több mint 10,4 milliárd forintot különítenek el erre a célra a költségvetésből, 2026-tól kezdve pedig tartósan beépül a pénz a költségvetésbe, így biztosítva az emelés fedezetét, ami évente közel 42 milliárd forintot jelent.