Nyitókép: Police.hu

Imádja a történelmet a diák, ezért lopott műkincseket - fotók

Infostart
2025. július 24. 14:19
Minden tanár álma a magas szinten érdeklődő diák, ám ezt sem jó túlzásba vinni... Rajongok a történelemért” - ezzel indokolta tettét az a 17 éves fiatal, aki az esztergomi vármúzeumból lopott el műkincseket.

Egy 17 éves érdi fiú lakásában tartottak kutatást az esztergomi nyomozók július 18-án. Az esztergomi vármúzeumból ugyanis több faragvány és kőbetét eltűnt az elmúlt hetekben.

A rendőrök, miután tudomást szereztek az esetekről, adatgyűjtésbe kezdtek. Megnézték a kamerafelvételeket, amelyeken keresztül eljutottak a gyanúsítotthoz.

A kutatáson beigazolódott a gyanú, megtalálták a lopott műkincseket, sőt még annál is többet. Olyan kőtöredékeket találtak, amelyek az ország különböző múzeumaiból valók.

A gyanúsított kihallgatásán elmondta, melyik tárgy honnan származik. Bevallotta, hogy az esztergomi vármúzeumból kétszer is lopott, a műkincseket csavarhúzóval mozdította ki a helyükről.

Elmondta azt is, hogy 5 éves kora óta rajong a történelemért. A lopott holmit – ami több mint 20 millió forintot ér – nem eladni, gyűjteni akarta.

A 17 éves fiatal ellen folytatólagosan elkövetett rongálás bűntettének gyanúja miatt indult eljárás - olvasható a police.hu oldalon.

Az ellopott műkincseket az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozói visszaadták az esztergomi vármúzeum igazgatójának, Pusztai Tamásnak.

Police.hu
Police.hu
Police.hu