Uniós költségvetés tervezete
A kormány tárgyalt a most készülő uniós hétéves költségvetési tervezetről. A bizottsági előterjesztés Magyarország, de Európa számára is elfogadhatatlan., Ez egy ukránbarát költségvetés. A kohéziós és a mezőgazdasági támogatásokat akarják elvonni, és Ukrajnának adni. 88 milliárd eurót szánnak erre a célra – ismertette a Kormányinfón Gulyás Gergely. Egyetértenek a gazdák fellépésével, eddig az agrártámogatások eddig a legelőremutatóbbak voltak, most ezeket akarják megkurtítani. A bizottság költségvetési tervezetét minden hazai politikai szereplő ítélje le. Brüsszel saját magával szemben nem spórol, „bürokráciaemelést” tartalmaz a javaslat, 2500 embert vennének fel, és magasabb fizetésekre tesznek javaslatot. Ebben a formában ez a tervezet tárgyalásra alkalmatlan. Gyökeres változtatások nélkül a magyar kormány ezt nem fogja támogatni.
Otthon Start program
A Magyar Bankszövetséggel folytatott tárgyalások után szeptember elsejétől felvehető a hitel, a szabályozás augusztus elejére kész lesz, után egy hónapjuk lesz a bankoknak a felkészülésre. Az igénylési feltételek nem változnak, a jogosultság feltétele az, hogy legfeljebb 50 százalékos tulajdonrésze lehet az igénylőnek, a 10 százalékos önrész mindenkire érvényes lesz, és időkorlát nélkül lehet felvenni a hitelt. Lakás esetében 100, ház esetében 150 millió forintos a felső határ, illetve négyzetméterenként 1,5 millió forint lehet legfeljebb a vételár.
Ukrajnai helyzet
Az elmúlt napokban Magyarországon felháborodás követte a kényszersorozást, amely egy kirívó esetben egy ember halálához vezetett. Ez elfogadhatatlan, ilyen ország nem érett arra hogy az Európai Unió tagja legyen. Akik Sebestyén József halálában érintette, kerüljenek uniós szankciós listára. Ez három jól beazonosítható katona. Ukrajna változtasson ezen a gyakorlaton, és vonja felelősségre ezeket az embereket – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Kérdések
Gulyás Gergely válaszai
Eredményre vezethet-e a gazdák tiltakozása?
Ha fenn akarjuk tartani a szigorú szabályokat, akkor az agrártámogatásokat is fenn kell tartani., Nemcsak szolidárisak vagyunk a gazdákkal, hanem az ő érdekeiket fogjuk képviselni a tárgyalásokon, Ebben a formában ezt a dokumentumot a magyar kormány soha nem fogja megszavazni.
Lép-e az unió az ukrán kényszersorozás ügyében?
Ezt kezdeményezte a magyar kormány, ezért hivatalosan is döntenie kell.
Mit gondol a Kneecap Sziget-fellépésről?
A szabad véleménynyilvánítás nem terjed ki az uszításra, ezt Bóka János miniszter is megírta. szervezőknek. Kérdés, hogy a szervezők azonosulnak-e az együttes álláspontjával. A választ a kormány értékelni fogja, de tudja, mi a teendője.
A Tisza Pártban migrációs érzékenyítést tartanak. Jelent ez nemzetbiztonsági kockázatot?
Ez politikai kockázatit jelent, csak addig nem árasztják el az országot migránsok, amíg mi vagyunk kormányon.
Milyen lépéseket tehet a kormány a kényszersorozás esetében?
Magyarország területéről ki kell tiltani azokat, akik felelősek az ügyben.
Mit szól a Kúria jogegységi döntéséhez a devizahitelek ügyében?
Az Európai Unió Bírósága hozott egy kötelező döntést, ezt értelmezte a Kúria, és ez köti a bankokat is. Ennek megfelelően kell eljárniuk a bíróságoknak. Egyenként kell értékelniük a bíróságoknak az ügyeket és a szerződéseket.
Miért menesztette a NEAK főigazgatóját Pintér Sándor?
Nem volt elégedett a munkájával.
Visszatérhet a politikába Varga Judit?
Mivel ő ezt nem szeretné, ezért ez nem aktuális kérdés.
Tett-e ajánlatot a Fidesz a Momentumnak?
Valószínűleg összetéveszt minket a franciákkal, akik hajlandók voltak pénzért ellenszolgáltatást nyújtani nekik. Nincs semmilyen értéke ennek a politikai közösségnek, ezért nem is érne meg semmit az indulása.
A kormány hajlandó a fővárosi tömegközlekedés további támogatására?
Abban vagyunk érdekeltek, hogy a főváros működőképes legyen. Ha szükséges, akkor a kormány segít ebben. Abban maradtunk, hogy a közpénzekkel való bánásmódról meggyőződhessünk. Fogunk tárgyalni, várjuk, hogy befejeződjön Domokos László vezette vizsgálat. Az 50 milliárdos támogatásnak nincs alapja, konkrét összegről még nincs szó.
Milyen eszköze maradt Magyarországnak a tűzszünet elérésére?
Ha az Egyesült Államoknak nem sikerül, akkor nekünk sem fog. De az amerikai kormányzat továbbra is békepárti, ennek érdekében tenne is, de megállapodáshoz a harcoló felekre is szükség van,. Ennek még nem jött el az ideje.
Érkezett-e magyarázat Kijevtől a kényszersorozott magyar férfi halálára?
Nem.
Magyarországot hogyan érinti az amerikai–NATO-fegyverszállítás?
Sehogy, mert az történik, hogy Amerika fegyvert gyárt, Európa megveszi, és odaadja Ukrajnának. A részletek még nem ismertek.
Hogyan vezeti be a mesterséges intelligenciát a közoktatásban?
A kormány rengeteg szakértőt kért fel az ügyben, hogy miként lehet az MI-t hasznosítani a közoktatásban, de ehhez külön jogszabályt nem terveznek alkotni.
Mit jelent, hogy űripari hatalom lett Magyarország?
Mi annak örülünk, hogy az EU az űrkutatásban részt vesz. Magyarország saját űrprogrammal jó irányba indult, ennek köszönhető Kapu Tibor űrutazása. Európa nem áll jól ebben a versenyben, de Magyarország nagyot lépett előre.
Biztonságban vannak-e a Szíriában tartózkodó magyar diplomaták?
A külügyi protokoll alapján vizsgálják a helyzetet, ha kell, evakuálják a diplomatákat.
Mi az oka, hogy nincs megegyezés a vámok kérdésében az USA-val?
A nagy tagállamok vezetői a demokratáknak szurkoltak, ezért most nincs meg a tárgyalásokhoz a bizalmai alap. Létérdek a megállapodás, mi azt várjuk, hogy érjen el eredményt a bizottság, és ne nőjön a szabad kereskedelem korlátja.
Mit szól Magyar Péter vagyonnyilatkozatának ellentmondásaihoz?
Aki bennfentes információk révén egy ra alatt 70 millió forintos bevételhez jut, ne csodálkozzunk, ah a vagyonnyilatkozatában is indokolatlan változások vannak.
Az uniós adminisztráció kiadásainak a növekedése milyen terhet jelent Magyarországnak?
A kiadási oldalon a brüsszeli bürokráciát inkább leépíteni kellene.
Mekkora költségvetési hiánnyal számol a kormány?
A féléves adatokat meg kell várni, ennek fényében kell változtatni, ha kell.
Meddig marad érvényben az árrésstop?
Augusztus 31-ig van érvényben, és augusztus közepén tárgyal majd róla a kormány.
Hány párttal kell megvívni a kormánypártoknak 2026-ban?
Nekünk nem az ellenzékkel kell foglalkoznunk, eddig négyévente mindig más formációban próbálkoztak, de mindig mi nyertünk.
Mit lehet tudni Orbán Viktor fapados utazásáról?
Magánutazás volt. Magánútra soha nem utazott magánrepülővel.
Mit szól, hogy Magyar Péter a Tiszán kenuzik, amikor az EP szakbizottsága az agrártámogatásokról tárgyal?
Elvárható lenne, hogy a nettó hétmillióm forintos fizetésért az EP-képviselő a munkáját végezze, és a magyar gazdák érdekeiért kellene fellépnie.
A korábbi ingatlanszerzés számít-e az Otthon Start hitelnél?
Csak az első lakást szerzőknek jár a kedvezményes lehetőség.
Van-e jogi felelőssége valakinek Ruszin-Szendi Romulusz villája ügyében?
A KEHI-vizsgálat ezt részletesen tartalmazza. A HM EI döntött ezekről a beszerzésekről. A vezérkari főnök kérését parancsnak tekinthették a szervezet vezetői.
Milyen bizonyítékaik vannak Sebestyén József haláláról?
A felvételen magukért beszélnek, de felvettük a kapcsolatot az elhunyt családtagjaival.
Kell-e a fideszes politikusoknak is országjárásra indulni?
Én 16 éve járom az országot, és nem csak a kampányokban.
Miért adnak el több ikonikus belvárosi ingatlan?
Az a kormány véleménye, hogy a belvárosban ezeknek az ingatlanoknak a hasznosítása jobb szállodaként. A liciten a legjobb ajánlat nyer majd, és ez komoly bevételt hoz. Több mint százmilliárd forintos bevételt tervez idén a vagyonkezelő.
Mi volt a gond az EESZT-vel?
Úgy tudom, hogy rendszerfrissítés van, és ez a mai nappal véget ér.
Mit nem sikerült megvalósítani a 2022-es kormányprogramból?
Egyetértek a miniszterelnök válaszával: nem akarom elvégezni az ellenzék munkáját.
2026-ben Orbán Viktor lesz a kormánypártok miniszterelnök-jelöltje?
Igen.
Visszakapta-e tulajdonrészét a magyar állam a Nemzetközi Beruházási Bankban?
Még zajlik az eljárás.
Kap-e kártalanítást Bábolna?
Nem ismerem az ügyet, megkérdezem Lázár Jánost. Ha valaki jogosult rá, akkor meg fogja kapni.
Miért ment bele a kormány az 5 százalékos NATO-vállalásba?
Ezt 2035-re kell elérni, és 3,5 és 1,5 százalékos bontásban. Ez teljesíthető. Azt nehezen viselné el az ország, ha csak a hadseregre költene 5 százalékot.
Meddig kell megállapodni a fővárossal?
A főpolgármester azt jelezte, hogy a város csődbe megy, ha nem segítünk. Az azonnali jogvédelem miatt sürgős veszélye ennek nincs. A főváros pénzügyeinek vizsgálata zajlik, ha szükséges, a működőkepésség érdekében a kormány segíteni fog.
Segít-e a kormány a CAF-villamosokhoz szükséges beruházásokban?
Én erről nem tudok. Kormányzati támogatást kér a villamosbeszerzéshez, ezt teljesítettük, majd utána az infrastruktúra fejlesztéséhez is pénzt kér, miközben a főpolgármester politikai családja mindent elkövet, hogy az ország ne jusson hozzá az uniós forrásokhoz.