Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült; a nagyobb hajók számára alig marad manőverezési lehetőség, a kisgéphajók pedig könnyen fennakadhatnak a kialakuló homokpadokon és zátonyokon.
A sebesség és a parttól való távolság megválasztásánál figyelembe kell venni, hogy a hullámzás ilyenkor nagyobb kárt okozhat a kikötött hajókban, kikötéskor pedig még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a stabil rögzítésre.
A kajakosok és SUP-osok is veszélybe kerülhetnek, mivel kevesebb hely áll rendelkezésre a közlekedésre.
A Duna normál körülmények között is kiszámíthatatlan, kijelölt fürdőhelyen kívül pedig életveszélyes lehet. Az alacsony vízállás miatt a meder jelentősen megváltozott: ahol korábban mély víz volt, most sekély részek, zátonyok, víz alatti akadályok kerülhetnek a felszín közelébe. A vízbe ugrálást különösen veszélyesnek nevezték, jelezve: a korábban biztonságosnak hitt helyeken most akár kő, fém, uszadékfa lehet közvetlenül a víz alatt, súlyos, életveszélyes sérüléseket okozva.
A rendőrség mindenkitől azt kéri, hogy ne kockáztasson: mindig tájékozódjon a helyi viszonyokról, tartsa be a fürdőzésre és a hajózásra vonatkozó szabályokat, továbbá figyeljen a gyerekekre, a sportolókra, a horgászokra, mert a Duna most különösen kiszámíthatatlan.
„A természet erejét nem szabad alábecsülni – különösen nem a Dunáét” – írták.