„Hahó, Harcosok!” – felütéssel ébresztette vasárnap reggel Orbán Viktor – vagy legalábbis a róla elnevezett admin – a Harcosok Klubja csoport tagjait, értesült az Index. „Ez az igazság a Pride-ról. A gyermekvédelmi népszavazáson 3,7 millió ember mondott erre nemet” – jelentette ki, majd megosztott egy Origo-cikket, amelyben a szombati felvonulás legszélsőségesebb tagjairól megosztott képeket szedték össze a lap munkatársai.
Az igazán erős kijelentéseket azonban mégsem az Origo cikke tartalmazta, hanem a miniszterelnök üzenete – jegyzi meg a lap. „A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk. Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga” – fogalmazott Orbán Viktor, belengetve azt, hogy
a hatóságok bizony eljárásokat indítanak, és repkednek a büntetések a szombati rekordlétszámú felvonulás résztvevőinek.
„A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk” – írta a kormányfő.
A pride-os kritikák után Orbán Viktor áttért a családpolitikai intézkedésekre, és felsorolta, hogy keddtől adómentes a csed és a gyed, elindul a csed extra, és két lépésben megduplázzák a családi adókedvezményt. Erről bővebben itt írtunk.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy délután készül a kormányülésre, amellyel kapcsolatban azt is elárulta, milyen döntést hoznak meg. „Segíteni fogjuk a fiatalok első lakásvásárlását” – ígérte, bár konkrét részleteket nem osztott meg. Továbbá egy külpolitikai témát is érintett.
Reakciók
A bejelentés után Karácsony Gergely egyből reagált a közösségi oldalán, és kijelentette, hogy személyes garanciát vállal azért, hogy senki se kapjon büntetést amiatt, mert részt vett a felvonuláson.
Nem sokkal később pedig megérkezett Magyar Péter válasza is a miniszterelnöknek. „Ha már a megrettent, leköszönő miniszterelnök szabálysértési bírsággal fenyegeti pár százezer honfitársát, akkor legalább a saját szabálysértési törvényét olvassa el, amely szerint erre nincs mód” – hangsúlyozta közösségi oldalán a Tisza Párt elnöke.
Magyar Péter abban bízik, hogy „Orbánnal szemben a hatóságok talán tudják értelmezni a szabálysértési törvényt”. „Ha mégsem így lenne, jelzem, hogy a leendő Tisza-kormány a fogatlan, bukott hatalom minden jogellenes büntetését eltörli” – tette hozzá.