Nyitókép: boonchai wedmakawand/Getty Images

Rémálom az autópályán: úgy tarolta le az előtte levőt, hogy észre sem vette – videó

Infostart
2025. május 27. 06:13
A MKIF Zrt. forgalomfigyelő kamerája rögzítette a tankönyvi esetet, ami személyi sérüléssel is járt, és egy kis odafigyeléssel simán megelőzhető lett volna.

Az autópályán való közlekedés nem csak a kormány mögötti rutinról szól, ez egy bizalmi rendszer is - hangsúlyozza Facebook-bejegyzésében a MKIF Zrt., hozzátéve, hogy egyetlen figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat.

A videón látható helyzetben minden adott volt: jó idő, jó látási viszonyok, mégis egészen megdöbbentő képsorokat rögzített a kamera. A főpályán érkezik egy autó és szinte fékezés nélkül belerohan az elé besoroló járműbe, ami az ütközés erejétől a szalagkorlátnak csapódik.

A becsapódás után az elöl haladó megpördült, majd a pályán keresztben állt meg, az eset során egy ember szenvedett könnyebb sérülést.

Utazás során az információ 90 százalékát a szemünkkel szerezzük be, ha figyelmünk elterelődik, mással foglalkozunk, az könnyen balesethez vezethet. A balesetek nagy része egy kis odafigyeléssel és a sebességhatárok betartásával elkerülhető - hangsúlyozza az autópálya kezelő.