Nyitókép: Soós Lajos

Optimizmusa miatt figyelmeztetést kapott a magyar kormány

InfoRádió
2025. május 21. 12:42
A Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék szerint a jövő évi költségvetés megalapozott, ugyanakkor a kormány túl optimistán tervezte meg a béremeléseket, és ezáltal az adóbevételeket.

A kormány a Költségvetési Tanács javaslatát megfogadva 50 milliárd forintról 192 milliárd forintra növelte a tartalékot, de ezzel párhuzamosan ugyanekkora kiadáscsökkentést hajtott végre, így a költségvetés egyenlege nem változott – mondta a tanács elnöke az Országgyűlésben. A versenyszféra bérnövekedésére vonatkozó prognózist azonban nem támasztja alá a tervezet – jelezte Horváth Gábor.

„Szeretném hangsúlyozni, hogy a költségvetési fegyelem ügye kiemelt szerephez jut a jelenlegi bizonytalan világgazdasági, kereskedelempolitikai és geopolitikai környezetben. Ebben a kiszámíthatatlan valóságban a költségvetést még a szokásosnál is nagyobb kockázatok övezik, és így

az óvatosság, a szigorúság és a rugalmas alkalmazkodás minden korábbinál fontosabb.

Ahogyan azt egykor Deák Ferenc csaknem napra pontosan 164 éve, az 1861-es országgyűlés első felirati javaslatában mondta, »az óvatosság, még ha túlzott volna is, mindig figyelmet érdemel, mert a túlzott merészség több kárt okozhat, mint a túlzott óvatosság«” – fogalmazott.

Az Állami Számvevőszék szerint a jövő évi költségvetés megalapozott, de a makrogazdasági folyamatok bizonytalanok – mondta Windisch László, az ÁSZ elnöke.

„Látni kell, hogy 2022 óta a költségvetési törvényjavaslatot megalapozó kormányzati prognózisok utólag is túl optimistának bizonyultak, következésképpen az eprognózisokra épülő bevételi tervektől elmaradtak a tényleges bevételek és az eredeti hiánycél sem teljesült. A 2025. és a 2026. év makrogazdasági folyamatait tekintve különösen sok a bizonytalanság. Szándékosan mondtam bizonytalanságot és nem kockázatot, hiszen szétnézve a világban pozitív és negatív jelenségeket egyaránt láthatunk. Magyarország gazdasági lehetőségeit lényegesen befolyásoló politikai és gazdasági, valamint globális és hazai tényezők hatásában

egyaránt jelen van a dinamikus fejlődés lehetősége és a növekedés visszafogása.

A 2026. évre vonatkozó kormányzati makrogazdasági prognózis az előbbire épít, miközben a negatív körülmények is nagyon valóságosak” – hívta fel a figyelmet az Országgyűlésben.

Az Állami Számvevőszék arra figyelmeztet, hogy ha az átlagkeresetek nem növekednek legalább 7,6 százalékkal a versenyszférában, akkor számottevően kevesebb adót fog tudni beszedni az állam. Az ÁSZ elnöke szerint az uniós és a magyar hiánycél nem teljesíthető, de Windisch László szerint jó esély van arra, hogy Magyarország is mentességet kap, ezért elkerülheti a túlzottdeficit-eljárást.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vita a jövő évi költségvetésről – Horváth Gábor, Windisch László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást