Nyitókép: MTI/Lehoczky Péter

Kósa Lajos módosítaná az utónévtörvényt, és még jó néhány dolgot

Infostart
2025. május 14. 11:35
A tárca nélküli miniszter által jegyzett törvényben felsorolják azt is, milyen kérdésekről nem kell a parlamentnek benyújtás előtt társadalmi egyeztetést folytatni.

Az anyakönyvezhető utónevekkel összefüggésben egyes törvények módosításáról nyújtott be módosító-javaslatot Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke és ebben van egy különös rész, ami a jogszabály-tervezetek kötelező társadalmi vitáját érinti - írja az atv.hu.

"A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény módosítása" címmel a javaslatban közlik:

"Nem kell társadalmi egyeztetésre bocsátani

  1. a fizetési kötelezettségekről,
  2. az állami támogatásokról,
  3. a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról,
  4. az európai uniós, illetve nemzetközi forrásokból nyújtott támogatásokról,
  5. a nemzetközi szerződés kihirdetéséről,
  6. a szervezet és intézmény alapításáról, valamint
  7. az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 44. § (3) bekezdése és 46. § (3) bekezdése szerinti utónévjegyzékről szóló jogszabályok tervezeteit".

Mint ismert, a korábbinál szélesebb körű társadalmi egyeztetését előíró szabályokat a magyar kormány az Európai Bizottságnak tett vállalásai részeként írta elő még 2022-ben - írják.

Az egyeztetési előírás viszont csak a Magyar Közlönyben megjelenő törvényekre, határozatokra, rendeletekre érvényes. A rendelkezés hatálya alá tartozó jogszabálytervezetek esetében 90 százaléknak kell lennie azon tervezetek arányának, amelyeket társadalmi vitára bocsátanak. A tervezeteket a kormányzati honlapon teszik nyilvánossá, a társadalmi vitára nyolc napot kell biztosítani.

A megadott időn belül beérkezett vélemények, javaslatok mérlegelésére törvénytervezet vagy kormányrendelet-tervezet esetén a kormány döntését megelőzően, miniszteri rendelet esetén pedig a kihirdetést megelőző öt napot kell biztosítani.

Másrészről viszont nem kell társadalmi vitára bocsátani a tervezetet, amennyiben "az egyeztetés Magyarország különösen fontos honvédelmi, nemzetbiztonsági, pénzügyi, külügyi, természetvédelmi, környezetvédelmi vagy örökségvédelmi érdekeinek védelmét veszélyeztetné".