Tavaly 75 ember vesztette életét munkahelyi balesetben, 13-mal több, mint 2023-ban. Ez éves összevetésben 20 százalékos növekedés – írta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közlése alapján a hvg.hu.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hivatalos, 2024. évi munkabaleseti jelentése szerint
- az ismertté vált munkabalesetek száma – 20 400 – enyhe csökkenést, de inkább stagnálást mutat.
- a legveszélyesebb ágazatok továbbra is az építőipar, raktározás, feldolgozóipar és a mezőgazdaság.
- tendencia továbbra is, és sokat mondó összefüggés, hogy minél kisebb a cég, annál több halálos munkabaleset történik.
- a 45-64 év közöttiek körében fordul elő a legtöbb haláleset, az összes esetszám 62 százaléka.
A munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Zlati Róbert az adatokat kiegészítve közölte: álláspontjuk szerint a kormány még mindig nem veszi elég komolyan a balesetek megelőzését, kevés, és nem is elég hatékony a munkaügyi ellenőrzés. Úgy látják, veszélyes változtatásokat is bevezettek az utóbbi időben. Ezek közé sorolták, hogy bizonyos munkakörökben a hagyományos helyett elég egy általános írásos munkavédelmi „oktatás”, és megszűnt a kötelező orvosi alkalmassági – üzemorvosi – vizsgálat is: a munkáltatóra bízták, hogy költ-e az alkalmazottai egészségügyi vizsgálatára.
Zlati úgy látja, hogy a nagyobb cégeknél, és ahol jellemzően vannak szakszervezetek, munkavédelmi képviselők, a vizsgálatok változatlanul fennmaradtak, ami szerencsés, de a kisebb cégek, és az állami szféra területeinél várhatóan nem ez lesz a jellemző jó gyakorlat. Idén január 1-jétől a munkahelyi kockázatértékelést az eddigi három helyett elég ötévente elvégezni – a MASZSZ-elnök szerint ez a döntés sem szolgálja a jobb munkavédelmet.
Azt ugyanakkor az elnök kedvező változásnak tartja, hogy a 2024–2027-es munkavédelmi politika részeként nőtt a kiszabható bírságok összege, és szigorodtak a hatósági ellenőrzések.