Tevékenységét a miniszterelnök irányítja, munkáját a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezetén belül működő öt fős titkárság segíti.
Mint az Infostart is megírta, Orbán Viktor miniszterelnöki biztosnak nevezte ki Kőnig Róbert népszerű gyermeksebészt, ám akkor még nem lehetett tudni, mire kéri fel őt pontosan a kormányfő, annyi volt tudható, hogy a betegtájékoztatásért és a betegelégedettség fejlesztéséért felel majd.
Kedd késő este aztán – mint a 24.hu rálelt – a Magyar Közlönyben is megjelent, mi lesz a feladatköre a Szent János-kórházban praktizáló orvosnak:
- intézkedési javaslatokat fogalmaz meg az egészségügyi ellátással kapcsolatos hiteles és szakmailag megalapozott tájékoztatás erősítése érdekében, figyelemmel elsősorban a meglévő erősségekre, fejlődési lehetőségekre és a kitörési pontokra;
- előmozdítja az egészségügyben meglévő és alkalmazott innovatív megoldások és elért eredmények minél szélesebb körű megismertetését;
- javaslatokat dolgoz ki az egészséges életmód támogatásával összefüggésben;
- az egészségügyi témák, az egészségügyi fejlesztések, az egészségügyi innováció eredményeinek közérthető bemutatása érdekében tájékoztató kampányok megvalósításában, tájékoztatási felületek kialakításában vesz részt.
Kőnig Róbert tevékenységét a miniszterelnök irányítja, és munkáját a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezetén belül működő öt fős titkárság segíti.
Az orvos Facebook-oldalát több mint 50 ezren követik.