Nyitókép: Getty Images/Capelle.r

Óvodai komposztpályázatot hirdettek, folytatják is

Infostart / MTI
2025. március 8. 12:36
A pályázat célja, hogy felhívják a figyelmet az élelmiszer-pazarlásra, és az újrahasznosítás, a hulladékfeldolgozás fontosságára.

Továbbra is pályázhatnak a fővárosi óvodák komposztálók létesítésére - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken. A pályázat célja, hogy felhívják a figyelmet az élelmiszer-pazarlásra, és az újrahasznosítás, a hulladékfeldolgozás fontosságára.

Azt írták, a nyertes óvodák az önkormányzat támogatásával komposztálókat, azaz komposztkereteket, komposztládákat, továbbá magaságyásokat szerezhetnek be. Ezek segítségével környezeti ismeretterjesztő programot indíthatnak az óvodás gyermekek számára.

A nyertes pályázóknak biztosítaniuk kell egy-egy óvópedagógus részvételét a Fővárosi Önkormányzat által szervezett, komposztálásról, biokertészkedésről, azokkal kapcsolatos jó gyakorlatokról szóló ismeretterjesztő képzésen.

A Fővárosi Önkormányzat szándéka szerint a rendelkezésre álló forrás erejéig (37 511 700 forint) annyi nyertest fog hirdetni, ahány pályázat megfelel a kiírásban meghatározott feltételeknek.

Az óvodánként (telephelyenként) elnyerhető támogatás összege legfeljebb 250 ezer forint, amelyet a főváros a közösségi költségvetés keretéből biztosít.