Nyitókép: Unsplash

Tragédia Nagykőrösön: saját autója gázolta el a népszerű tanárnőt

Infostart
2025. március 5. 05:12
A tanárnő még akkor hajthatott az átjáróba, amikor állt a sorompó, azonban az autója fennakadt a síneken.

Az autójából még ki tudott szállni, de az érkező vonat letarolta a járművet, ami így elütötte a 60 év körüli nagykőrösi tanárnőt, aki az ütközés erejétől métereket repült. Családja szerint a tanárnő idén ment volna nyugdíjba, hogy többet lehessen a két hónapos unokájával - írja a baon.hu. A vármegyei lap úgy tudja, a tanárnő gépkocsija megcsúszhatott és fennakadhatott a síneken.

Egy szemtanú szerint az áldozat még szabad jelzés alatt hajthatott az átjáróba. Az asszony az utolsó pillanatban megpróbálta elhagyni a járművet, de nem tudott kellőképpen eltávolodni, és végül a saját járműve gázolta halálra, amit a vonat maga előtt tolt. elmondása szerint a szemtanú is próbált segíteni, kiabált a tanárnőnek, hogy szálljon ki, de a féloldalvást álló autónak nehezen nyílt az ajtaja. Mire sikerült neki, már ott volt a vonat.

Az áldozat férje a sajtónak elmondta, a tanárnő a nyugdíjra készült, több időt szeretett volna tölteni az újszülött unokájukkal. A balesetkor is éppen rokonoktól tartott hazafelé.

A tragédia körülményeit vizsgálja a rendőrség.