Az ELTE kutatóinak két, egymástól időben és térben meglehetősen távol lévő hun birodalmat sikerült összekapcsolniuk – mondta el az InfoRádióban Rácz Zsófia, az ELTE BTK egyetemi docense. A Sziungnak is nevezett hun birodalom Ázsiában létezett a Kr. e. II. századtól Kr. e. I. század közepéig, míg az európai hun birodalom Kr. u. 370-ban jött létre.
"Az európai forrásokban feltűnt egy hunnak nevezett népesség, és 250 éve vitatkoznak azon a kutatók, hogy ezeket az európai hunokat össze lehet-e kapcsolni az Ázsiában sziungnak, hunnak nevezett népességgel" – mutatott rá a problémára.
Nem kerültek elő új leletek vagy minták, a történettudomány módszerei értek el szerinte merőben új fejlettségi szintet; a segítséget a genetikusok jelentik, akik egy éve publikáltak egy új eljárást.
"A genetikai állományban kis azonos kromoszómaszakaszokat keresnek. És ha ilyet találnak, az azt jelenti két egyén között, hogy biztos, hogy a két egyénnek volt közvetlen közös őse" – magyarázta Rácz Zsófia. Ilyen közvetlen közös ősöket sikerült bizonyítaniuk részben Mongóliában feltárt, tehát ázsiai hun, magas rangú, díszes, nagy méretű sírokban eltemetett emberek, illetve a Kárpát-medencében eltemetett egyének között, ami bizonyosságot ad, hogy közös a származásuk.
A Magyarországon feltárt sírokban olyan személyek nyugodnak, akiknek az őseik Mongóliában az ázsiai hun birodalom területén éltek.
Ez – ahogy fogalmazott – "megdönthetetlen bizonyosság". Azt is látják ugyanakkor, hogy ilyen személyből nincs túl sok. Összeállítottak egy nagyobb mintakészletet a IV. század végétől a VI. század közepéig a Kárpát-medencében feltárt sírokból, és ez alapján azt látták, hogy csak hét százalék hordoz valamilyen keleti örökséget, és ezeknek is csak egy kisebb része, akiket közös DNS-szegmensekkel össe is tudtak kapcsolni a mongóliai elődökkel. "Ez egy kis létszámú csoport, de nagyon erős és nagyon határozott a kapcsolat" – árnyalta a képet, és hozzátette, a hun birodalom lakossága genetikailag legalább annyira heterogén volt, mint kulturálisan, de ez az ázsiai hun birodalomra is jellemző volt.
A módszerről Rácz Zsófia elmondta, olyasmire is alkalmas lesz, hogy kiderüljön, a Kárpát-medencében egymás után élő népességek között mennyire erős a rokonsági kapcsolat, de akár távoli rokoni kapcsolatokat is fel lehet tárni.
A kutatás részleteiről szólva elmondta, azoknál, akiknél a keleti, távoli rokoni kapcsolatokat felfedezték, a többségében a sírok régészeti jellegzetességeikben is mutatnak valami keleti jellemzőt.
"Ezek általában magányos vagy kisebb csoportos temetkezések, nagyon gyakran bele vannak ásva a korábbi korszakok objektumaiba, olyan is van, amikor római épületbe ássák bele a sírokat, vagy erőd közelébe, szarmata településbe. Az is előfordul, hogy lóbőrt raknak a sírokba, lókoponyát, csontot, kis aranyékszereket, jellegzetes hunkori övből és a lábbelihez tartozó kis csatokból álló felszerelést. Nem túl gazdag temetkezések ezek, de határozottan sztyeppei jellegzetességeket is mutatnak" – sorolta a kutató, ezzel is jelezve, hogy a genetikai rokonságra már rögtön a leleteknél kulturális leletek is utaltak.