Nyitókép: Unsplash

Egy villanyoszlop kidöntésével több mint húsz településtől vette el az internetet a fiatal sofőr

Infostart
2025. február 26. 13:26
A kiskorú sofőr a bátyja autójával közlekedett, amikor nekihajtott az oszlopnak. A Miskolci Járási Ügyészség most közérdekű üzem működése megzavarásának vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene.

A vádirat szerint a vádlott 2023. áprilisában, délután, a borsodi településen lévő házuk udvaráról, a bátyja tudta nélkül elvitte annak autóját - írja közleményében az ügyészség.

A fiatal két barátját felvette, majd kocsikázni mentek a településen. Az elkövető azonban elveszítette az uralmat a gépjármű felett, és az egyik utcán villanyoszlopnak ütközött, amely kidőlt. A vádlott azért, hogy ne lehessen azonosítani az autót, levette a forgalmi rendszámokat és elhagyta a helyszínt.

A villanyoszlopon lévő optikai kábelek eltörtek, emiatt a baleset időpontjától kezdődően 22 településen több mint ezer háztartásban internetszolgáltatás kiesés következett be, csak másnap délelőttre tudtak helyreállítani.

A kimaradás tartama alatt 75 db térfigyelő kamera is működőképtelen volt. A cselekménnyel összefüggésben keletkezett kár értéke több mint 800 ezer forint.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott.