Nyitókép: Unsplash

Szörnyű tűzhalál a Balatonnál

Infostart
2025. február 13. 07:26
A somogyvári Besliahegy (Fonyód közelében) mellett kigyulladt egy 80 négyzetméteres épület, az ott élő 70 éves férfit holtan találták.

Szegényes holmik hevernek az udvaron, a tetőből alig maradt valami. Még az evőeszközök is megolvadtak, ahogy a tűzhelyen lévő lábos is - olvasható a sonline.hu riportjában.

Bentről indult a tűz, és rászakadt a tető – magyarázta Kovács Józsefné, az áldozat régi ismerőse. – Gyermekkora óta ismertem a Tibit, együtt nőttünk fel. Senki sem tudja, hogy mi volt az oka a tűznek. A helyiek azt hallották, hogy ittas volt a férfi, de mivel elvált volt és egyedül élt, erről pontos információik nincsenek.

Másik tűzhalál

Pár nappal ezelőtt a szomszédok vették észre, hogy Vízváron az egykori önkéntes tűzoltóparancsnok otthonában füst borítja az épületet, de csak többszöri próbálkozásra tudtak bemenni a szobába. Az ott élők szerint a volt tűzoltóparancsnok elaludhatott a foteljében, a kezéből kieshetett az égő cigaretta, ez okozhatta a tüzet.

Másutt is

Szerdán este kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy nyolcvan négyzetméteres lakóház Tiszanagyfaluban, az Árpád úton. A nyíregyházi hivatásos és a rakamazi önkéntes tűzoltók több oldalról fékezték meg a lángokat. A tűz következtében az épület tetőszerkezete több helyen beszakadt, az épületet átvizsgálva a törmelékek alatt egy embert találtak, de az életén már nem lehetett segíteni.

Jön a hideg

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felhívta a figyelmet arra, hogy a lakóházakban összegyűjtött felesleges papírok és egyéb lomok növelik a tűz kockázatát és nehezítik a menekülést, sőt még a tűzoltók beavatkozását is akadályozzák. A felhalmozott éghető anyagok miatt gyorsabban terjed a tűz és több mérgező füst is keletkezik. A fűtésszezon belátható időn belül nem érhet véget, sőt hidegfront jön.