Nyitókép: Photodisc/Getty Images

Nők Facebook-bejegyzései alapján jutottak el a rendőrök a szatírhoz

Infostart
2025. február 7. 15:19
Elfogtak a rendőrök egy 42 éves férfit, aki nőknek mutogatta a nemiszervét Budapest XIII. kerületében.

Január végén egy kerületi Facebook-csoportban írt arról egy nő, hogy kutyasétáltatás közben odament hozzá egy ismeretlen férfi, letolta a nadrágját és mutogatta magát. A nő rákiáltott és menekülni próbált, de a szatír követte. Az asszony a járókelőktől kért segítséget, majd hazasietett. A bejegyzés alatt még ketten számoltak be hasonló esetről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kerületi nyomozók felkutatták a sértetteket, majd szeméremsértés miatt indítottak eljárást. A nyomozás során kiderült, hogy mindháromszor ugyanaz a férfi mutogatta magát. Február 5-én a lakásán fogták el a 42 éves Ny. Zoltánt, akit gyanúsítottként kihallgattak, majd kezdeményezték őrizetbe vételét.