Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak a pénzügyőrök egy szlovák furgonban az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint a túlsúllyal közlekedő furgonban lévő tizenkét raklapnyi tojáshoz semmilyen fuvarokmányt, de még EKÁER-bejelentést sem tudott felmutatni a sofőr.
Az ismeretlen eredetű élelmiszerek miatt értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal szakembereit, akik megállapították, hogy a tojások jelöletlenek, így nem kerülhettek volna forgalomba, ezért azonnal elrendelték azok megsemmisítését.
A pénzügyőrök a túlsúly miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak és 260 ezer forint bírságot szabtak ki, az EKÁER bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt a magyarországi feladónak kell majd felelnie – áll a közleményben.