Az első baleset a múlt csütörtökön történt (azon a héten már harmadszor járt rá a rúd miskolci villamosra – az adventire idén először), a kocsi szerencsére nem sérült meg annyira, hogy ki kelljen vonnia forgalomból – írja az iho.hu.
Vasárnap technikai meghibásodás miatt nem szállított egy ideig utasokat, majd a Győri kapuban nem adta meg neki az elsőbbséget egy kisbusz. Az MVK közlése szerint ekkor sem esett jelentősebb kár a 202-es Tatrában, így az kedden ismét részt vehet a forgalomban.
Az idei a 13. alkalom, hogy útnak indul a miskolci adventi villamos. A fénylő jármű nemcsak Miskolc, hanem Európa egyik legnépszerűbb karácsonyi látványossága: eddig hétszer nyerte el az Európa legszebb adventi villamosa kitüntető címét. A versenyt idén is meghirdették, 12 ország 36 villamosa között dől el az elsőség. Miskolc fényvillamosa ezen a télen 2025. január 6-áig közlekedik.