Nyitókép: LesDaMore/Getty Images

Egy lakócsónakban lelték halálukat a Hármas-Körösön

Infostart / MTI
2024. október 22. 16:36
Ketten meghaltak a Hármas-Körösön Gyomaendrődnél.

Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettesének tájékoztatása szerint kedd délelőtt érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez, hogy a Hármas-Körösön, Gyomaendrődnél egy lakócsónakban ketten tartózkodnak, ám nem adnak életjelet magukról.

A gyomaendrődi és a szeghalmi tűzoltók kiérkezése előtt a helyszínen lévők partra vontatták a járművet. A lakócsónakban egy gázüzemű tűzhely működött, amely elhasználhatta a lakótér levegőjét, a bent lévő két ember életén a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett már segíteni – áll a közleményben.

A tragédia pontos okát és körülményeit a hatóság vizsgálja.

A közleményben szerepel, hogy egy köbméter gáz elégetéséhez mintegy tíz köbméter levegő szükséges. Ha a levegő-utánpótlás nem biztosított, akkor tökéletlen égés megy végbe, amelynek során szén-monoxid keletkezik. Szén-monoxid-érzékelő használatával a hasonló tragédiák elkerülhetők, az érzékelők időben jeleznek, amikor még van idő cselekedni, menekülni – hívja fel a figyelmet a kommüniké.