Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Vitát robbantott ki Szijjártó Péter szavainak orosz közlése

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. október 14. 16:15
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint az orosz állami hírügynökség kiforgatta a külgazdasági és külügyminiszter egyik nyilatkozatát.

Szijjártó Péter a Szentpétervári Nemzetközi Gázfórumon vett részt, amikor interjút adott az orosz állami hírügynökségnek. A RIA Novosztyi szerint a magyar külgazdasági és külügyminiszter ebben arról beszélt, hogy a háború elkerülhető lett volna, ha a NATO 2021-ben megvitatja Oroszországgal a biztonsági garanciákról szóló szerződés tervezetét.

Ha Szijjártó Péter tényleg ezt mondta volna, akkor annak azért lenne hatalmas jelentősége, mert Oroszország három éve egyebek mellett azt követelte, hogy a NATO vonuljon vissza az 1997-es határai mögé. Ez nemcsak azt eredményezte volna, hogy Ukrajna nem lehet a katonai szövetség tagja, hanem Magyarországnak, Lengyelországnak és Csehországnak is ki kellett volna lépnie onnan, hiszen ezek az államok 1999-ben léptek be a NATO-ba.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője szerint azonban Szijjártó Péter nem mondott ilyet.

"Visszautasítunk minden kísérletet, ami a külügyminiszter szavainak hazug kiforgatására irányul", nyilatkozta Paczolay Máté a Telexnek. A külügyi szóvivő leszögezte, hogy a tárcavezető nem konkrétan az Oroszország által megfogalmazott biztonsági garanciákról beszélt, hanem a háborút közvetlenül megelőző időszakról, és ennek kapcsán mondta azt, hogy a felek között folytatott valós párbeszéddel és tényleges tárgyalással esély nyílhatott volna a háború elkerülésére, a három évvel ezelőtti javaslatot pedig irrelevánsnak nevezte a jelenlegi helyzetben.

A Ria Novosztyi honlapján elérhető szöveges összefoglaló tényleg úgy értelmezi Szijjártó Péter szavait, hogy a miniszter szerint a NATO-nak meg kellett volna tárgyalnia az Orosz Föderációval a biztonsági garanciákról szóló megállapodás tervezetét. Egy nyilvánosságra került videórészletben azonban semmi ilyesmit nem mond Szijjártó Péter.

"Nos, én emlékszem azokra az időkre. Úgy gondolom, hogy ami hiányzott, az egy komoly beszélgetés volt. Én mindig is hittem az eszmecserében, hiszek a párbeszédben. Hiszek benne, hogy ha valakinek van egy ügye, amit ki akar tenni az asztalra, akkor arról beszélni kell, és ezek a párbeszédek nem történtek meg sajnos. Nos, most már három évvel később, vagy közel három évvel később nem biztos, hogy sok értelme van annak, amit most mondok, de azt kívánom, hogy azok a párbeszédek bárcsak megtörténtek volna, mert ha megtörténtek volna, talán nem lennénk abban a helyzetben, amiben most vagyunk" – hangzott el.

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átállt az oroszokhoz.

"Szijjártó ezzel a nyilatkozattal valójában mit tesz? Azt teszi, hogy a NATO-t teszi felelőssé azért, hogy az oroszoknak meg kellett támadnia Ukrajnát. Hát nem volt szegénynek más választása, hiszen a jogos orosz igényeket még csak megtárgyalni sem volt hajlandó a NATO. Ezzel szemben ezek az igények nem voltak jogosak, ráadásul a NATO nyitott volt arra, hogy legalább egy pontját megtárgyalja" – közölte.

Gyurcsány Ferenc szerint ha az orosz állami hírügynökség kiforgatta volna a külügyminiszter szavait, akkor a magyar kormány helyreigazítást kezdeményezett volna, de a DK elnöke szerint ez nem történt meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szijjártó Péter nyilatkozata, értelmezés, reakció
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást