Nyitókép: Pixabay

Meghalt Kégel Tamás

Infostart
2024. október 6. 11:03
Október 4-én elhunyt Kégel Tamás kosárlabda edző, aki Kecskemét sportéletének egyik legnagyobb alakja volt.

A Mercedes Kosárlabda Akadémia Facebook-oldalán számoltak be a szomorú hírről.

Kégel Tamás 1938. augusztus 3-án született Budapesten, középiskolai éveit Esztergomban töltötte, ahol kialakult benne a kosárlabda iránti szenvedély, amely egész életét végigkísérte – írja közleményében a Mercedes KA. 1975-ben érkezett Kecskemétre, ahol testnevelő tanárként kezdett el dolgozni, majd a Kecskeméti Főiskola Testnevelési és Sport Intézetének igazgatójaként szolgált nyugdíjazásáig.

1975 és 1981 között a kecskeméti élvonalbeli kosárlabdacsapat vezetőedzőjeként kiemelkedő eredményeket ért el, jelentősen hozzájárulva a város jó hírnevének öregbítéséhez.

Kégel Tamás nemcsak a felnőtt csapatokat vezette sikerre, hanem az utánpótlás-nevelésben is fontos szerepet játszott. Minden Kecskeméten megrendezett mérkőzésen jelen volt, támogatta kollégáit és segítette a fiatalok fejlődését.